Sikeres GINOP-programokat zár a kormányhivatal

2023.11.14. 16:33 | Békés Vármegyei Kormányhivatal

A kormányhivatal út, híd, összekötő kapocs a munkáltatók, a munkavállalók, az álláskeresők, a felsőfokú szakképzés, a felnőttképzés, illetve a felsőoktatás szereplői között – hangsúlyozta az Út a munkaerőpiacra, valamint az Ifjúsági Garancia Program vármegyei zárórendezvényén dr. Takács Árpád.

Kép

A főispán kifejtette: részint ennek az összehangolt munkának köszönhetőn sikerült idén ősztől elindítani a nappali rendszerű mérnökképzést Békés vármegyében. Nyolcéves komoly munka ér véget decemberben a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) programok lezárultával. Az Út a munkaerőpiacra program keretében 15,378 milliárd forint érkezett Békés vármegyébe, s ebből 15.657, 25-64 év közötti pályakezdő, illetve zömében alacsony iskolai végzettségű tartósan álláskereső, valamint közfoglalkoztatott munkaerőpiaci elhelyezkedését vagy képzését segítette, valósította meg a kormányhivatal. A 25 év alatti nem tanuló és nem dolgozó fiatalokat segítő Ifjúsági Garancia Program keretében 10,953 milliárd forint támogatás érkezett vármegyénkbe, s 12.118 résztvevőt vontak be kollégáink. Több mint 8.500 fiatal elhelyezkedését, támogatta a kormányzat a vissza nem térítendő bérjellegű támogatásokkal, s mintegy 250 huszonöt év alatti önálló vállalkozást indíthatott. A program keretében 2.500 fiatal szakképzést segítettük elő. Mindkét program a vármegye munkaerőpiaci helyzetének javítását szolgáló hatékony foglalkoztatáspolitikai eszköz – nyomatékosította dr. Takács Árpád.

Kép

A Békés Vármegyei Kormányhivatal által megvalósított Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 5.1.1-15-2015-00001 „Út a munkaerőpiacra”, és az 5.2.1-14-2015-00001 „Ifjúsági Garancia Program” elnevezésű kiemelt projektek 2015-ben kezdődtek, előbbire országosan 254,59 milliárd, utóbbira 179,41 milliárd forint állt rendelkezésre. A konzorciumvezető kezdetben a Pénzügyminisztérium, utóbb pedig a Gazdaságfejlesztési Minisztérium volt.

Az Út a munkaerőpiacra elnevezésű programba bevont álláskeresők közül még fél esztendővel annak lezárultát követően is mintegy 9 ezren dolgoztak, ez igen jó aránynak számít. A program keretében 75 különböző képzési szakirányban 3.780 álláskereső képzése valósult meg, s összesen több mint 33 ezer alkalommal szolgáltattak munkaerőpiaci és foglalkoztatási információt, közvetítettek álláslehetőséget, vagy nyújtottak mentori segítséget kollégáink – taglalta dr. Takács Árpád.

Kép

A programok indulásakor, 2015-ben 16 ezer, jelenleg alig valamivel több mint 10 ezer a regisztrált álláskeresők száma Békés vármegyében. Ezzel egyidejűleg arról is szólnunk kell, hogy nyolc évvel ezelőtt meghaladta a 16 ezret a közfoglalkoztatottak száma, ami ma alig éri el a 4.500-at. Tovább javult tehát a vármegye foglalkoztatási helyzete és jelentősen csökkent a munkanélküliség – összegzett a főispán. Dr. Takács Árpád azt is elmondta, a megváltozott gazdasági és munkaerőpiaci helyzetben ma már egyszerre kell kezelni a munkanélküliséget és a munkaerőhiányt.

Magyarország kormánya tartotta a 2010-ben megfogalmazott vállalását, s ennek köszönhetően ma már több mint 4,7 millióan dolgoznak hazánkban – hangsúlyozta Herczeg Tamás. 2010-ben a foglalkoztatottak létszáma alig érte el a 3,7 milliót – emlékeztetett az országgyűlési képviselő. A munkaerőpiac önálló, élő, állandó változásban lévő egysége, része a társadalomnak – tette hozzá Herczeg Tamás.

Kép

Békés vármegye eredményesen vett részt a GINOP-programokban, sikeresen teljesítette azokat, ezért köszönet és hála, s megtisztelő, hogy itt lehetek a zárórendezvényen. Az ugyanis, hogy a programokba bevont személyek több mint fele most is dolgozik, óriási eredmény – fogalmazott dr. Czomba Sándor. Az Út a munkaerőpiacra programba 257.594 résztvevőt, az Ifjúsági Garancia Programba 177.493 huszonöt év alatti fiatalt vontak be országosan – ismertette a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. „Munkaerőpiaci helyzet és kihívások” elnevezésű előadásában az államtitkár kifejtette: 2010-ben hazánk a foglalkoztatási ráta alapján az EU országai között a 22. helyen állt, most a 8. helyen vagyunk. A közösség országai közül hazánkban a legalacsonyabb a munkanélküliségi ráta. A koronavírus-járvány arra mindenképpen megtanította a munkáltatókat, hogy a jól képzett és használható munkaerőt mindenáron meg kell tartani, mert annak pótlása rendkívül költséges és nehézkes. Tekintettel a demográfia trendekre, 2030-ra ugyanis a 20-64 éves korosztályból 300 ezer ember fog hiányozni, vagyis egyre kevesebb lesz hazánkban a munkaerő-tartalék – hívta fel a figyelmet dr. Czomba Sándor, aki a mesterséges intelligencia munkaerőpiacra gyakorolt várható hatásairól is beszélt előadásában.

Kép

Pántya Imre, a Békés Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztályának vezetője a munkaerőpiac vármegyei helyzetéről szólt.

 

Forrás: Békés Vármegyei Kormányhivatal