Tizenegyedszer rendezték meg a közfoglalkoztatási kiállítást Békéscsabán

2024.09.04. 17:08 | Békés Vármegyei Kormányhivatal

Tizenegyedik alkalommal rendezte meg a kormányhivatal a közfoglalkoztatási kiállítást Békéscsaba szívében, a Szent István téren, amelyen idén – első ízben – öt nemzetiség is képviseltette magát, ízelítőt adott értékeiből, kultúrájából. így a rendezvény neve Békés Vármegyei Közfoglalkoztatási és Nemzetiségi Értékek Kiállítására módosult. A Békés Vármegyei Kormányhivatal szorosabbra fűzte az együttműködés szálait az Alföld Slow Egyesülettel is.

Kép

Szép jó napot, mesés Békés! – köszöntötte a közfoglalkoztatási kiállítás résztvevőit dr. Takács Árpád. A mesés Békés a Munkácsy Mihály Múzeum egyik kiadványának a címe, és mennyire találó, hiszen Békés, valóban mesés vidék – tette hozzá Békés vármegye főispánja. Akik azt állítják, hogy Békés élhetetlen, békétlen, azok, soha nem látták a Körösök völgyét, a Maros hordalékkúpját, nem ismerik az itt élők lelkét. Nem látták a határt a felkelő Nap fényében, a reggeli harmatot, fényszennyezés nélkül csillagokat az égbolton. Nem hallották hajnalban a kakas kukorékolását, nem hallották a dámszarvas barcogását, nem látták a vadlibák vonulását a Biharugrai Madárvártán, a túzok dürgését Dévaványán. Nem érezték a csabai kolbász, a gyomaendrődi homoktövis zamatát, a szlovák brindzás haluska, a mezőberényi sváb csörögefánk ízét. Nem jártak a gyulai Almásy, a szabadkígyósi Wenckheim, a lőkösházi Bréda vagy a geszti Tisza-kastély falai között. Nem látogatták meg Vésztő-Mágort, a Mezőhegyesi Ménesbirtokot, a csabai evangélikus templomot, a csorvási szőttes kúriát, nem csodálták meg a Wenckheimek, a Harruckernek, Munkácsy, Stark Adolf, Sztraka Ernő és Tevan örökségét.

Kép

Mi, akik itt élünk jól tudjuk, hogy mindehhez közösség és egymásra utaltság kell. A termőföldjeink megműveléséhez, a családok fenntartásához gazdakéz, verejtékes munka és imádságos lelkület, egymás iránti tisztelet és béke kell. Számunkra Békés vármegye a világ közepe és felelősséggel tartozunk érte – hangsúlyozta dr. Takács Árpád. Mit adott nekünk a közfoglalkoztatás: bérlakásokat, sajtüzemet, falusi vendéglátóhelyet, szálláshelyet, falumúzeumot, zöldség-, gyümölcs-szárítóüzemet, szőlőültetvényt, sajtolóüzemeket, pékséget, savanyító üzemet, térburkoló üzemet. És ezen kívül még mit adott a közfoglalkoztatás? Tartást, néplelket, identitást, közösséget, sorsközösséget. A sikerért és az eredményért minden nap tenni kell, és mi itt Békés vármegyében továbbra is akarjuk a sikert és teszünk is érte, minden nehézség ellenére is. Nemzetiségeink nélkül nincs múltunk, s nincs békési és nincs magyar jövő. Nemzetiségeink nem csak államalkotó, de vármegyealkotó tényezők is, így élünk mi összefogással, békében, Békésben – nyomatékosította a főispán. Az új típusú, értékteremtő közfoglalkoztatás elindulása, 2011 óta Békés vármegyében 45 ezren vettek részt a programban, s több mint 160 milliárd forint érkezett e célra – tudatta dr. Takács Árpád.

Kép

Elsőnek és kezdeményezőnek lenni mindig nagyon komoly felelősség, és az önök vármegyéje ezt felvállaltra, hiszen Békésben rendeztek első ízben közfoglalkoztatási kiállítást – hangsúlyozta Réthy Pál. A Belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára kifejtette: idén szeptemberben már 11 vármegyében rendezik meg a közfoglalkoztatási kiállítást, s szeptember 20-21-én, Budapesten a Vajdahunyad várában immáron hetedik alkalommal a  „Vidéki Hagyományok és Ízek Vásárát", vagyis az Országos Közfoglalkoztatási Kiállítás és Vásárt. Az értékteremtő közfoglalkoztatás nem csak foglalkoztatáspolitikai célokat szolgál, de egyben vidékfejlesztés, a helyi identitás megőrzését, erősítését is szolgálja – tette hozzá Réthy Pál.

A helyi termékek, értékek és kincsek seregszemléje a közfoglalkoztatási kiállítás – hívta fel a figyelmet Herczeg Tamás. Összetartozunk, ezért is fontos számunkra, hogy Kovászna megye, illetve Kommandó és a Mikóújfalu is képviselteti magát a kiállításon – fogalmazott az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága alelnöke.

Kép

A közfoglalkoztatási program nélkülözhetetlen, a hétköznapokban érezzük és értékeljük leginkább ennek eredményeit. A közfoglalkoztatás nagy terhet vesz le a településvezetők válláról, ezért köszönettel tartozunk a kormánynak – hangsúlyozta Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere.

Idén a Békés Vármegye Értékteremtő Közfoglalkoztatásáért díjban Gerendás (Fukszné Mezei Márta), Gyomaendrőd (Jancsó László), Körösladány (Jónásné Tóth Eszter), Kisdombegyház (Szilasi Sándorné), Mezőberény (Budainé Kovács Edit), Tótkomlós (Szecskó Mónika) és Zsadány (Lunkán Gyöngyi) önkormányzata részesült. A járási, illetve megyei közfoglalkoztatási programok koordinálásában végzett kiemelkedő munkájáért ugyancsak a Békés Megye Értékteremtő Közfoglalkoztatásáért díjban részesült Hanyeczné Nagy Éva a békéscsabai, Ácsné Papp Katalin, a gyomaendrődi foglalkoztatási osztály munkatársa, illetve Krnyán Mónika, a foglalkoztatási, foglalkoztatás-felügyeleti és munkavédelmi főosztály munkatársa is.

Kép

A vármegye 9 járásából 50 települési önkormányzat mutatta be az értékteremtő közfoglalkoztatás keretében elért eredményeit, előállított termékeit a seregszemlén. A nemzetiségek közül a szlovák, román, roma, német és a szerb képviseltette magát, adott ízelítőt, kultúrájából, értékeiből. A Nemzeti Művelődési Intézet gasztrobusza is kitelepült a közfoglalkoztatási kiállításra, ahol Prohászka Béla Venesz-díjas, és olimpiai aranyérmes mesterszakács, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetsége alelnöke várta a vendégeket.

Szorosabb partnerségben a kormányhivatal és az Alföld Slow Egyesület

A táj megrajzolja az emberek jellemét. Az együttműködésünk a jövőnek szól, a jelenből tekintünk a jövőbe – hangsúlyozta dr. Takács Árpád az Alföld Slow Egyesülettel kötendő partnerségi szerződés aláírását megelőző sajtótájékoztatón.

Az Alföld Slow Egyesület 27 Békés vármegyei település, intézmények, vállalkozások, magánszemélyek szövetsége, egyszerre vidékfejlesztési tényező és gazdasági szereplő, amely etikus alapokon tevékenykedik a vármegye fejlődésért – ismertette Szebellédi Zoltán. A megfontolt haladás, a lassú turizmus modellje négy alappilléren: a lokalitáson, az élményközpontúságon, a fenntarthatóságon és a társadalmi jólléten nyugszik – mondta az Alföld Slow Egyesület elnöke.

A dokumentumot dr. Takács Árpád főispán és Szebellédi Zoltán, az Alföld Slow Egyesület elnöke látta el kézjegyével.

Forrás: Békés Vármegyei Kormányhivatal