Az önkormányzatoknak joguk van eldönteni, hogy kikkel kívánnak együtt élni

2025.03.07. 13:02 | Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal

Elérkezett az idő, hogy a települések saját értékeiket megvédhessék, eldönthessék, kikkel és hogyan kívánnak együtt élni – mondta Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a Közösségi Értékvédelmi Konzultáció debreceni állomásán.

A helyi önazonosság védelméről szóló törvénytervezetről tartott konzultáción az államtitkár a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal Árpád termében kiemelte, hogy a kormány lehetőséget kíván biztosítani a települések vezetőinek arra, hogy amennyiben igénylik, meghatározhassák azokat az elvárásokat, amelyeket az oda költözőkkel szemben támasztanak. Ezzel biztosítanák, hogy mindenki számára világos legyen, milyen közösségi normák teljesítése mellett lehet egy adott településre költözni.

Kép

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a településekre elsősorban nem, mint közigazgatási egységekre tekintenek, hanem mint közösségekre, amelyek azon dolgoznak, hogy értékeiket megőrizzék, ápolják és továbbadják. A cél az lenne, hogy az adott település, amely otthont biztosít, az ne csak alvóhely legyen, hanem egy olyan közösség, ahol a családok kiveszik a részüket a közösség életéből.

Jelenleg öt intézkedési javaslat van napirenden, amelyek még módosulhatnak.  Ezek közé tartozik az ingatlanvásárlás tilalma vagy annak feltételhez kötése a nem helyi lakosok számára, az önkormányzat és a helyi lakosok elővásárlási jogának biztosítása, a lakcímlétesítés feltételhez kötése, valamint a magasabb adókulcs meghatározása az első néhány évben.

Kép

Eldöntendő kérdés az is, hogy mekkora településeknél vezessék be ezeket a javaslatokat – tette hozzá a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára. A kormány eszközöket biztosít a helyi vezetők számára, azonban a végső döntéseket az önkormányzatoknak kell meghozniuk
– tette hozzá Latorcai Csaba.

Kósa Lajos, a Fidesz helyi országgyűlési képviselője elmondta, hogy a polgármesterekkel folytatott konzultációk során merült fel az igény arra, hogy a falvak és kisvárosok szabályozhassák a betelepüléseket.

Kép

Hangsúlyozta, hogy a most zajló egyeztetések célja, hogy javaslatokat és ötleteket gyűjtsenek a felmerülő problémák kezelésére. Majd hozzátette: nyitottak arra is, hogy akár az Alaptörvényben rögzítsék a különböző településméretekhez igazodó jogokat és lehetőségeket az önkormányzatok számára.

 

https://www.facebook.com/share/p/1EYahgatSr/

 

Fotók: KTM

Forrás: MTI