Hajdú-Biharban is indul a nyári diákmunka program

2024.06.11. 15:28 | Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal

Idén országosan 3,8 milliárd forintos keretösszeggel hirdeti meg a kormány a nagy sikerű nyári diákmunka programot.

A 2013-ban indult program célja a középiskolások és egyetemisták munkatapasztalat szerzésének elősegítése. Magyarország kormánya az elmúlt tíz évben összesen több mint 30 milliárd forint bértámogatást nyújtott mintegy 300 ezer középiskolás és egyetemista vakációs munkavégzéséhez.

 

Azok a 16-25 év közötti nappali tagozatos diákok, akik sem munkaviszonnyal, sem vállalkozási jogviszonnyal nem rendelkeznek, két típusú diákmunkát vállalhatnak:

 

  • az önkormányzati diákmunka keretében a foglalkoztatók a területi, települési önkormányzatok és önkormányzati alaptevékenységet végző intézményeik, valamint egyházi jogi személyek lehetnek. Ebben a konstrukcióban a diákok legfeljebb napi 6 órában vállalhatnak munkát;

 

  • a mezőgazdaság, a turizmus és a vendéglátás és az erdőgazdálkodás területén a diákok foglalkoztatása legfeljebb napi 8 órában történhet.

 

A kormány idén Hajdú-Bihar vármegyében 322 millió forint támogatással segíti mintegy 1600 diák foglalkoztatását.

 

Azok a tanulók, akik a programban részt szeretnének venni, 2024. június 17-től regisztrálhatnak a területileg illetékes járási hivatalok foglalkoztatási osztályain, és július 1-től augusztus végéig dolgozhatnak. A támogatás megállapítása során havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkakör esetében 244 500 forint vehető figyelembe, míg a szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében 200 100 forint.

 

A programmal kapcsolatos minden további részletekről a munka.hu honlapon lehet tájékozódni.

Forrás: HBVKH