Idén sincs CAMPUS Fesztivál kormányhivatal nélkül!

2024.07.24. 14:19 | Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal

A Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal idén is standdal és a kormányablakbusszal várja a fesztiválozókat.

Ma nyitja kapuit Magyarország egyik legnagyobb nyári kulturális eseménye a Campus Fesztivál. Debrecenben négy nap alatt 295 zenei előadó várja a látogatókat 21 programhelyszínen.

 

A JobStreet 1. standján lehet majd találkozni a kormányhivatal szakembereivel, akik minden nap több témában várják az érdeklődőket délután 2 és este 8 óra között.

Kollégáink bemutatják a közszolgálati életpályát, a kormányhivatali munkavégzést, de az egyetemisták tájékoztatást kaphatnak arról is, hogy hogyan tölthetik gyakorlati idejüket a kormányhivatalnál. Emellett foglalkoztatás-felügyeleti, munkavédelmi kérdésekben is állunk az érdeklődők rendelkezésére.

Bemutatjuk a standunkon azt a két, európai uniós támogatással megvalósuló kiemelt fontosságú GINOP_Plusz Pillér projektet is, amelyekkel a kormányhivatal elsősorban a fiatalok elhelyezkedését, munkatapasztalat-szerzését, piacképes tudásszerzését tűzte ki célul.

 

Azon résztvevőkre is gondoltunk, akik okmányügyeiket a fesztiválon tervezik intézni.
A kormányablakbusz a korábbi évekhez hasonlóan a rendezvény minden napján 13 és 21 óra között idén is biztosítja a személyazonosító igazolvány, az útlevél, a diákigazolvány, vagy a lakcímkártya igénylés lehetőségét, de akár ügyfélkapu is nyitható.

Kép

A fesztivál 2024. július 24-én, szerdán 14 órakor nyitja meg a kapuit és július 28-án, vasárnap 11 órakor zár be, de addig még nagyon sok minden történik Debrecenben!

Forrás: HBVKH