Díjat érdemelt a somogyi stroke-ellátás

2025.02.28. 08:59 | Somogy Vármegyei Kormányhivatal

Az országban másodikként, de világviszonylatban is az első 30 regionális díjazott közé került vármegyénk az Angels Initiative mozgalom kezdeményezésében. A szervezet egyetlen profilja a stroke-ellátás fejlesztése.

Magyarországon egyelőre Somogy és Baranya vármegye tudta teljesíteni a regionális díjhoz szükséges feltételeket, vagyis a kórházi lefedettséget, a kórházi és a mentőszolgálati teljesítményt, valamint a társadalmi edukálást.

Az ünnepélyes díjátadót a Kaposi Mór Oktató Kórházban tartották, ahol dr. Neszményi Zsolt főispán minden stroke-ellátásban dolgozó szakembernek megköszönte a munkáját, kiemelve, hogy hatalmas büszkeség, hogy a díj kiérdemléséhez mind a négy paramétert teljesíti a vármegye. Mint mondta, az ellátás mellett fontos a prevenció is, amelyben a Kormányhivatal szorosan együttműködik a kórházzal.

Ezt az együttműködést ismerte el az Angels Initiative a kezdeményezés minden partnerének, így a Somogy Vármegyei Kormányhivatalnak is. A díjat a főispán vette át Reichert Zsófiától, az Angels Initiative magyarországi képviselőjétől.

Forrás: Somogy Vármegyei Kormányhivatal