Elismerés a legjobbaknak
Harmincegy kormányhivatali dolgozó részesült elismerő oklevélben az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából csütörtökön a Somogy Vármegyei Kormányhivatalban.
A korábbi évekhez hasonlóan idén dr. Neszményi Zsolt főispán azon kollégákat köszönti, akik az elmúlt évek során kiemelkedő szakmai munkát végeztek, ezzel segítve a gördülékeny ügyintézést és a hivatal pozitív megítélését.
Köszöntőjében a főispán elmondta, hogy a köz szolgálata akkor éri el valós célját, ha arra a tisztviselők hivatásként tekintenek. A legnagyobb erénye a kollégáknak az alázat, hiszen ezt a sokszor nehéz, kihívásokkal teli, áldozatvállalással járó kötelezettséget nem lehet másként végezni, mint alázattal. Az ügyfelek számítanak a munkatársak szaktudására, segítőkészségére és emberségére, bíznak bennük, hogy ügyeik jó kezekbe kerülnek.
Az ünnepségen részt vett Vetési Bernadett főigazgató, dr. Boldog-Ellenberger Szilvia igazgató, valamint a járási hivatalok és a főosztályok vezetői.
Elismerésben részesültek:
Dr. Szemerei Orsolya - Agrár-és Vidékfejlesztést Támogató Főosztály
Némethné Gulyás Brigitta - Agrárügyi Főosztály
Dr. Nezdei Csilla - Állami Főépítészi Iroda
Káldi Julianna - Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály
Pusztainé Szekeres Ágnes - Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály
Jakab-Vasas Kinga - Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztály
Hofmanné Takács Szilvia - Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztály
Veres Ilona Tímea - Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztály
Ájzert Mária Rita - Földhivatali Főosztály
Molnár Izabella - Földhivatali Főosztály
Rózsás Eszter - Főispáni Kabinet
Temesi-Horváth Katinka - Hatósági Főosztály
Dr. Hadi Nikolett - Jogi, Humánpolitikai és Koordinációs Főosztály
Jágerné Cserti Ildikó - Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály
Jandzsó Gábor - Közlekedési, Műszaki Engedélyezési, Mérésügyi és Fogyasztóvédelmi Főosztály
Dr. Horváthné Dr. Varga Henriett - Népegészségügyi Főosztály
Ignácz Tibor - Pénzügyi, Gazdálkodási és Informatikai Főosztály
Ruszka Zoltán - Pénzügyi, Gazdálkodási és Informatikai Főosztály
Simonics László - Pénzügyi, Gazdálkodási és Informatikai Főosztály
Takács Tímea - Tűzvédelmi és Iparbiztonsági Hatósági Főosztály
Fábián Kata - Barcsi Járási Hivatal
Kovács Andrásné - Csurgói Járási Hivatal
Kovácsné Varga Viktória - Fonyódi Járási Hivatal
Dr. Vető Ádám Lajos - Kaposvári Járási Hivatal
Kaiserné dr. Virág Aida - Kaposvári Járási Hivatal
Polotár Izabella - Kaposvári Járási Hivatal
Dr. Szücs Gábor - Marcali Járási Hivatal
Farkas Jácint Szilárd - Nagyatádi Járási Hivatal
Antal Gabriella - Siófoki Járási Hivatal
Cseh Magdolna - Siófoki Járási Hivatal
Kovács Tamás Zoltánné - Tabi Járási Hivatal
Gratulálunk!