Elismerésben részesült munkatársunk

2023.12.01. 11:48 | Somogy Vármegyei Kormányhivatal

Fehérvári-Vass Eszter közfoglalkoztatási szakügyintéző elismerő oklevelet vehetett át a Belügyminisztériumban a közfoglalkoztatási programokban végzett kiemelkedő munkájáért.

Kép

Az idei évben a Belügyminisztérium a közfoglalkoztatási programok megvalósításában – az elmúlt tíz évben kiemelkedő szakmai színvonalú munkát végzett közfoglalkoztatók munkája mellett – rendhagyó módon a közfoglalkoztatással kapcsolatos hatósági és koordinációs feladatokban résztvevő, kimagasló szakmai munkát végző kormányhivatali munkatársakat is elismerésben részesítette.

Oklevelet vehetett át a Belügyminisztériumban Sall István, Somogyfajsz Község polgármestere, valamint Fehérvári-Vass Eszter, a Somogy Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztály közfoglalkoztatási szakügyintézője a közfoglalkoztatási programok megvalósításában nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenysége, elkötelezett, lelkiismeretes munkája elismeréséül.

Az oklevelet Réthy Pál, a szaktárca közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkára adta át november 30-án.

Somogyfajsz Község Önkormányzata részére az elismerés mellé 10 millió forint összegű díjazás is párosult. A díjat a település közfoglalkoztatási programjának fejlesztésére lehet felhasználni.

Forrás: Somogy Vármegyei Kormányhivatal