Elismerésben részesültek a kormányhivatal dolgozói

2023.08.21. 11:57 | Somogy Vármegyei Kormányhivatal

Huszonhét kormányhivatali dolgozó vett át elismerő oklevelet dr. Neszményi Zsolt főispántól az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából hétfőn a Somogy Vármegyei Kormányhivatalban.

Kép

Már hosszú évek hagyománya, hogy – az államalapítás ünnepéhez kapcsolódva – dr. Neszményi Zsolt főispán azon kollégákat köszönti, akik az elmúlt évek során kiemelkedő szakmai munkát végeztek, ezzel segítve a gördülékeny ügyintézést és a hivatal pozitív megítélését.

Köszöntőjében elmondta, hogy a köz szolgálata akkor éri el valós célját, ha azt a tisztviselők hivatásként, hivatástudattal végzik, a most kitüntetettek pedig kimagaslóak ebben. Ez sokszor nehéz, kihívásokkal teli, áldozatvállalással járó kötelezettség, hiszen az évi több tízezer ügy megfelelő intézése döntő mértékben a dolgozók felkészültségén és helytállásán múlik. A Somogy Vármegyei Kormányhivatal törekszik arra, hogy az állampolgárok segítséget kapjanak ügyeik intézéséhez, megértést és megoldást találjanak. Munkatársainkra számítani lehet a rendkívüli helyzetekben is, így a járványhelyzet és a menekültválság idején is.

Az ünnepségen részt vett Vetési Bernadett főigazgató, dr. Boldog-Ellenberger Szilvia igazgató, valamint a járási hivatalok és a főosztályok vezetői.

Elismerésben részesültek:

Nagy István                             Agrár-és Vidékfejlesztést Támogató Főosztály

Tipszics–Abrudán Beatrix     Agrárügyi Főosztály

Kutnyák Zsolt                          Állami Főépítészi Iroda

Csillagné Torma Lívia            Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály

Mercz András                          Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály

Györgyné Horváth Anikó       Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztály

Kalmár Ágota                           Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztály

Dr. Hosszu Attila                     Földhivatali Főosztály

Szanyi Szilvia                          Földhivatali Főosztály

Dr. Bek Melinda                      Hatósági Főosztály

Fehér Nándorné                     Jogi, Humánpolitikai és Koordinációs Főosztály

Nyúl Péter Jánosné                Népegészségügyi Főosztály

Kassai Csaba                           Nyugdíjbiztosítási és Rehabilitációs Igazgatási Főosztály

Gulyásné Bakonyi Noémi       Pénzügyi és Gazdálkodási Főosztály

Takács Zoltán                           Pénzügyi és Gazdálkodási Főosztály

Seligáné Vikidál Zsuzsanna   Közlekedési, Műszaki Engedélyezési, Mérésügyi és Fogyasztóvédelmi Főosztály

Szente Eszter                          Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály

Pintér Istvánné                        Barcsi Járási Hivatalban

Szeredi Bettina                       Csurgói Járási Hivatalban

Haszon Zsoltné                        Fonyódi Járási Hivatalnál

Hilt János                                 Kaposvári Járási Hivatal

Dr. Vig Tamás                           Kaposvári Járási Hivatal

Gadányi Anita                           Marcali Járási Hivatal

Váradi Andrea                          Nagyatádi Járási Hivatal

Nagy Andrea                            Siófoki Járási Hivatal

Tóth Tiborné                           Siófoki Járási Hivatal

Madarász László                     Tabi Járási Hivatal

 

 

Forrás: Somogy Vármegyei Kormányhivatal