Fókuszban az iparbiztonság

2025.02.27. 15:18 | Somogy Vármegyei Kormányhivatal

Az iparbiztonsági hatósági feladatokról, valamint az új eljárási szabályok alkalmazásáról tartottak regionális továbbképzést csütörtökön a Somogy Vármegyei Kormányhivatalban.

Kép

A korábban a katasztrófavédelemhez tartozó vízügyi-vízvédelmi, tűzvédelmi és iparbiztonsági hatósági és szakhatósági hatáskörök 2024. október 1-jétől a fővárosi és vármegyei kormányhivatalokhoz tartoznak. Ennek értelmében minden hivatalban létrejöttek a Tűzvédelmi és Iparbiztonsági Hatósági Főosztályok.

A somogyi, baranyai és tolnai, valamint zalai főosztályok munkatársait dr. Neszményi Zsolt köszöntötte. A főispán kiemelte, hogy bár a vármegye iparbiztonsági szempontból nem túlságosan terhelt, ugyanakkor a kiadott építési engedélyek számát tekintve a harmadik a főváros és Pest vármegye után, így az engedélyezi eljárások során a főosztálynak komoly hatósági feladatai vannak.

Almási Győző hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár az értekezletet megnyitva arról beszélt, hogy fontos a személyi állománynak a képzése, a hatósági munkához szükséges szemlélet átadása, méghozzá interaktív módon, hogy az előremutató ötletek, javaslatok beépülhessenek a szabályozásba.

Az iparbiztonsági eljárásokról, ellenőrzésekről, a veszélyes anyagokkal kapcsolatos eseményekről és a biztonsági dokumentációk hatósági vizsgálatának tapasztalatairól a nap folyamán Bali Péter, a KTM Hatósági Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárság Iparbiztonsági Főosztály vezetője adott tájékoztatást.

Forrás: Somogy Vármegyei Kormányhivatal