Isten éltessen Magyarország!

2023.08.20. 08:28 | Somogy Vármegyei Kormányhivatal

Augusztus 20-a a mi ünnepünk, magyaroké. Ezen a napon emlékezünk Szent Istvánra, államalapító királyunkra, és azokra a magyarokra, akik történelmünk során elszántan védték az országot, a magyar államiságot.

Szent István nagyszerű reálpolitikus volt, aki felismerte a pillanat parancsát és megtalálta azt az utat, ami a magyarság számára nemcsak a megmaradást, hanem a felemelkedést jelentette.

A vándorlás helyett a letelepedést, laza törzsszövetség helyett a központosított államot, nomád hitvilág helyett a nyugati kereszténységet választotta. Egy erős, nyugati, keresztény államot alapított, s döntéseivel pedig végérvényesen kijelölte a helyünket Európában.

Ezer éve járjuk a Szent István-i utat. Nemzetek, népek tűntek el, újak jelentek meg ez idő alatt az európai történelem színpadán. Mi, magyarok azonban itt voltunk, itt vagyunk.

Hála és köszönet az elődeinknek, – csak ennyit mondhatunk, de ennyit mondanunk kell augusztus 20-án, emlékeztetve magunkat, mennyi tetterő, céltudat, tehetség, vér és áldozat kellett, hogy ma itt állhassunk.

Egy évezred távlatából szentéletű első királyunk, István életműve még mindig iránymutató, kapaszkodó, múlt, de egyben jövő. S ez mindig is így lesz, amíg él a földön magyar ember.

Dicsőség Istvánnak, a magyarok királyának!

Isten éltesse a magyarokat, Isten éltesse Magyarországot!


Dr. Neszményi Zsolt főispán

Forrás: Somogy Vármegyei Kormányhivatal