Közeleg a turisztikai szezon, felkészülnek a vendéglátóhelyek

2025.05.27. 12:59 | Somogy Vármegyei Kormányhivatal

Idén is hasznos tudnivalókkal látta el a vendéglátással, kereskedelemmel foglalkozó vállalkozások képviselőit a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviselete. A KISOSZ minden évben a Balaton partján tartja meg szakmai rendezvényét, amelyen a kormányhivatal szakemberei is részt vesznek.

A fórumon a foglalkoztatási, a munkavédelmi, a fogyasztóvédelmi, a népegészségügyi és az élelmiszerlánc-biztonsági szakterület képviseltette magát. Az előadások során az újdonságokról, a szabályváltozásokról és egyéb tudnivalókról értesülhettek a vállalkozók.

Az egyik, legnagyobb érdeklődésre számító terület a foglalkoztatás és munkavédelem volt. A foglalkoztatást segítő támogatásokról Pressingné Bánkuti Ágnes, a Foglalkoztatási, Foglalkoztatási-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztály vezetője tartott előadást, míg a munkáltatók foglalkoztatási gyakorlatát érintő jogszabályokról dr. Nagy Zsolt jogi szakügyintéző beszélt. A munkavédelemről, az ellenőrzésekről és tapasztalatokról Biczó Zoltán munkavédelmi szakügyintéző tájékoztatta a jelenlévőket.

Sótonyi-Mayer Zsuzsanna közegészségügyi-járványügyi szakügyintéző elmondta, hogy közegészségügyi területen jelentős jogszabályváltozások nem történtek az elmúlt egy évben, de ez nem azt jelenti, hogy a hatsóság figyelme lankadna. A nemdohányzók védelmére, a közétkeztetésre és táboroztatásra, és az ivóvízzel kapcsolatos előírásokra idén is kiemelten figyelnek. Hozzátette, hogy a népegészségügyi hatóság preventív szemléletet képvisel, legfőbb cél a megelőzés, a hiányosságok feltárása, az egészségkárosodás megelőzés.

A szezonális fogyasztóvédelmi ellenőrzések idei szempontjairól a Fogyasztóvédelmi Osztály vezetője, dr. Krizsán Anett Zsuzsanna adott tájékoztatást, aki azt is elmondta, hogy nem meglepő módon a turisztikailag frekventált területek vendéglátó-ipari egységei, valamint a személyszállító szolgáltatást nyújtó vállalkozásokat kerülnek ismét górcső alá.

Végül, de nem utolsó sorban, a vendéglátósok és kereskedők tevékenységét jócskán érintő élelmiszerlánc-biztonsági kérdések is napirendre kerültek. A témában a Siófoki Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztályának vezetője, dr. Tóth Ferenc járási főállatorvos ismertette a legfontosabb tudnivalókat. A jogszabályi tudnivalókon túl a korábbi ellenőrzések tapasztalatai intő, vagy éppen követendő példát szolgáltak, és legalább ennyire hasznos volt az élelmiszerek biztonságos tárolására és kezelésére szolgáló előírások ismertetése.

A rendezvényen részt vett Grosicsné dr. Zolnyánszki Ilona vármegyei tisztifőorvos is.

Forrás: Somogy Vármegyei Kormányhivatal