Somogyban 2750-en érettségiznek

2024.04.30. 16:16 | Somogy Vármegyei Kormányhivatal

Somogy vármegyében 33 iskolában szerveznek érettségi vizsgát, melyekre összesen 2750-en jelentkeztek. A diákok középszinten 7329, emelt szinten pedig 2764 vizsgát tesznek, melyek összesen 40 tárgyat érintenek a vármegyében, és diákok 92 bizottság előtt adhatnak számot tudásukról. A vizsgákat a középiskolák a Somogy Vármegyei Kormányhivatallal szervezik meg.

Kép

Az írásbeli vizsgákat május 3. és 27. között rendezik meg: elsőként a nemzetiségi nyelv és irodalom vizsgákra kerül sor május 3-án, majd május 6-án következik a magyar nyelv és irodalom. A következő napon, május 7-én matematikából, május 8-án történelemből vizsgáznak a diákok. Ezután az idegen nyelvi vizsgák következnek: május 9-én angol nyelvből, május 10-én német nyelvből érettségiznek.

Érdekesség, hogy Somogyban történelemből vizsgáznak a legtöbben emelt szinten, összesen 1787-en, és közülük öten mindezt német nyelven, 26-an pedig angol nyelven teszik. Emelt szinten többek között a közigazgatási ismeretek, az épületgépészeti ismeretek és a horvát nyelv is egy-egy diákot érint.

Középszinten olyan tantárgyakból is lesz 1-1 vizsgázó, mint a dráma, a távközlési ismeretek vagy az orosz nyelv, míg ének-zenéből ketten, latinból pedig hárman tesznek vizsgát.

Országosan a következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek. A vizsgák lebonyolításában 3150 érettségi vizsgabizottság működik közre.

A vizsgák jogszabályban rögzített időpontjai elérhetők az Oktatási Hivatal honlapján.

Forrás: Somogy Vármegyei Kormányhivatal - Oktatási Hivatal