Június 17-től indul a regisztráció a nyári diákmunkára

2024.06.12. 15:58 | Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal

Idén 11. alkalommal hirdették meg a „Nyári diákmunka 2024” programot, amely lehetőséget teremt a fiatalok számára, hogy a szünidőben keresethez jussanak.

A 16-25 év közötti nappali tagozatos, munkaviszonnyal és vállalkozási jogviszonnyal nem rendelkező fiatalok kétféle diákmunkára jelentkezhetnek a program keretében: egyrészt önkormányzati, másrészt a mezőgazdaság, a turizmus, a vendéglátás és – újdonságként – az erdőgazdálkodás területén végezhető feladatokra. Az önkormányzati diákmunka esetében legfeljebb napi 6 órában, a többi esetben akár napi 8 órában is dolgozhatnak a fiatalok, július elsejétől augusztus végéig legfeljebb két hónap időtartamban.

2024. június 17-től nyílik lehetőség arra, hogy a nappali tagozatos diák a lakó- vagy tartózkodási helye szerint illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályára befáradjon annak érdekében, hogy a programba vonásának előfeltételét jelentő regisztrációja megtörténhessen. Ehhez magával kell vinnie személyes okmányait, érvényes diákigazolványát, vagy annak az iskolai tanulmányok befejezése miatti visszavonásakor kiadott iskolalátogatási igazolást, valamint az adókártyáját, bankszámlaszámát.

A munkáltatónak nyújtott bértámogatás összege szakképzettséget igénylő munkakör esetében fejenként 244 500 Ft, szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében 200 100 Ft lehet. 

Az önkormányzati diákmunka esetében a foglalkoztatóknak a munkabér 100%-át megtérítik bértámogatásként. A napi 6 óránál rövidebb munkaidőben történő foglalkoztatás esetén a támogatási összeg arányosan csökken.

Diákmunka a mezőgazdaság, a turizmus, a vendéglátás és erdőgazdálkodás területén: a munkaadók számára a diákok munkaviszonyban történő alkalmazása esetében legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatás támogatható. A munkabér összegének 75%-át térítik meg a foglalkoztatónak legfeljebb 2 hónap időtartamra, a fennmaradó bérköltséget a munkaadónak kell viselnie. A napi 8 óránál rövidebb munkaidőben történő foglalkoztatás esetén a támogatási összeg arányosan csökken.

A munkáltatóknak is (mindkét pillér esetében) a járási hivatalok foglalkoztatási osztályán kell a tervezett foglalkoztatás megkezdése előtt munkaerő-igényt, illetve kérelmet benyújtaniuk.

A programban mintegy 3000 vármegyei diák vehet részt, amelynek megvalósításához a kormány a szükséges forrást biztosítja. Nyíregyházán önkormányzatnál és egyéb intézményeinél leginkább adminisztratív munkát végezhetnek majd a diákok pl. múzeumban, könyvtárban, művelődési házban, óvodákban szerezhetnek munkatapasztalatot. A vármegyében dolgozhatnak továbbá a fiatalok strandokon, segédkezhetnek rendezvények megvalósításában, illetve szociális intézményekben is, például az intézmény területén sétálni kísérhetik az időseket, a velük való beszélgetésben, illetve adminisztrációs feladatokban.

A program részletei, illetve a szükséges dokumentumok az alábbi linken találhatóak:
https://nfsz.munka.hu/cikk/4369/Nyari_diakmunka_2024

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal Járási Hivatalainak elérhetőségeit az alábbi linken találják:

https://kormanyhivatalok.hu/kormanyhivatalok/szabolcs-szatmar-bereg#block-csoportterkepeslistablokk

Forrás: Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal