Csaknem 800 diák foglalkoztatását segítette elő a kormányhivatal

2024.09.02. 15:32 | Veszprém Vármegyei Kormányhivatal

A Nyári diákmunka program segítségével idén mintegy 310 munkáltató kapott lehetőséget diákok támogatott foglalkoztatására Veszprém vármegyében. A foglalkoztatók csaknem 800 diák részére biztosítottak munkát.

Kép

Az előző évekhez hasonlóan a résztvevő diákok idén is főként a turizmus-vendéglátás területén végeztek nyári munkát, de jelentős részük dolgozott önkormányzatoknál és intézményeiknél. Kisebb részük vállalt munkát a mezőgazdaságban, valamint az erdőgazdálkodás területén.

A „Nyári diákmunka 2024” program célcsoportja a 16-25 év közötti, nappali tagozatos diákok voltak, akik nem álltak munkaviszonyban és nem rendelkeztek vállalkozási jogviszonnyal sem. Az idei évben is érvényes, hogy a 25 év alattiak munkavégzése szja-mentes, ezáltal több pénzt kereshettek a tanulók.

A program a béreket támogatta, az önkormányzatok esetében 100%-os volt a támogatás, amelyet legfeljebb 2 hónapra adhattak, maximum napi 6 órás foglalkoztatáshoz. Összege a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felelt meg. A mezőgazdaság, valamint a turizmus-vendéglátás területén a támogatás mértéke 75% volt, amelyet maximum napi 8 órás foglalkoztatáshoz nyújthattak.

A támogatott foglalkoztatás július 1-től kezdődött és augusztus 31-én fejeződött be.

 

Forrás: Veszprém Vármegyei Kormányhivatal