„Felelősek vagyunk egymásért”

2023.03.27. 11:51 | Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal életében – a szakmaiságon túl – kiemelt szerepet tölt be a társadalmi felelősségvállalás: ezúttal 8000 liter bőr- és felületfertőtlenítőt adományoztak a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezetének, hogy ő közreműködésükkel eljussanak oda, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.

– A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal nemcsak egy hivatal, sokkal inkább egy közösség. Büszke vagyok kollégáimra, akik nemcsak a mindennapi feladatellátás során tudnak csapatként dolgozni, de igazi közösségként állnak a karitatív tevékenységek élére is. Ebben, immár két éve igazi partnerre találtunk a Magyar Vöröskereszt vármegyei szervezetében, akik konstruktívan tudnak minden kezdeményezésünk mellé állni – fogalmaz a fertőtlenítőszerek átadásakor dr. Alakszai Zoltán főispán. – Néhány héttel ezelőtt ugyanilyen körben adtuk át a Magyar Vöröskereszt vármegyei szervezetének azt a 160 darab nyomtatót, amelyeket – a munkafolyamataink digitalizálásának köszönhetően – felmentettünk a munkavégzés alól, karácsonykor cipősdobozokat gyűjtöttünk rászoruló családoknak, ezúttal pedig a pandémia ideje alatt biztosított, fel nem használt felület- és bőrfertőtlenítőket szeretnénk olyan intézményekhez, szolgáltatókhoz, családokhoz eljuttatni, ahol nagy szükség van rájuk. Ez 3000 flakon, mintegy 8000 liter fertőtlenítőt jelent – emelte ki a főispán. 

Kép

Dr. Alakszai Zoltán kiemelte, fontos a Kormányhivatal számára a társadalmi felelősségvállalás, így a jövőben is azon lesznek, hogy ahol tudnak, és amennyire a lehetőségeik engedik, segítsenek. „Felelősek vagyunk egymásért” – teszi hozzá.

– A közvélemény a pandémiához köti a fertőtlenítőszerek használatát, de a vöröskereszt már 25 éve lát el olyan feladatokat, mint például a hajléktalanellátás, magánbölcsődék, különböző üzemek, ahol állandóan szükségünk bőr- és felületfertőtlenítőkre – fogalmaz Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt vármegyei szervezetének igazgatója. Hozzáteszi: a kisebb kiszerelések rászoruló családokhoz, a nagyobbak pedig intézményekhez kerülnek majd.
 

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal