Fontos tudnivalók a nyári táborok szervezőinek – új jogszabály lépett hatályba
Közeledik a nyári szünet, ezzel együtt jelentősen megnövekedett az érdeklődés a gyermekek számára szervezett napközis és „ottalvós” táborok iránt. A szülők és a gyermekek izgatottan készülnek a vakációra, a táborszervezők pedig már javában dolgoznak a programok előkészítésén. A biztonságos és szabályos működés érdekében azonban elengedhetetlen, hogy a szervezők tisztában legyenek az aktuálisan érvényes jogszabályi előírásokkal. Íme, néhány fontos információ a táborszervezéssel kapcsolatban.
A gyermekek táboroztatására és a táborok működésének közegészségügyi feltételeire vonatkozóan 2025-ben jelentős változás történt: március 12-én új rendelet lépett életbe, a gyermekek táboroztatásának közegészségügyi feltételeiről.
Az új rendelet célja, hogy korszerű, a mai körülményekhez és elvárásokhoz igazodó szabályozással segítse elő a gyermekek biztonságos nyári kikapcsolódását, a táborok átlátható és higiénikus működését.
A jogszabályváltozásra, valamint a megnövekedett bejelentési igényekre való tekintettel a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal fontosnak tartja, hogy segítséget nyújtson a táborszervezőknek a bejelentési kötelezettség teljesítésében.
Ennek érdekében hivatalunk közzétette (a cikk alatt található) a táborok bejelentésére szolgáló nyomtatványt, valamint egy rövid, közérthető tájékoztatót a BM rendelet legfontosabb előírásairól és tudnivalóiról.
A táborok bejelentésének célja nem az adminisztráció növelése, hanem a gyermekek biztonságának garantálása. A bejelentés elmulasztása ugyanakkor jogszabálysértésnek minősül, így kérjük a táborszervezőket, hogy a vonatkozó kötelezettségeknek időben és teljes körűen tegyenek eleget.
A tájékoztatóban szereplő információkon túl a kormányhivatal szakemberei készséggel állnak rendelkezésre minden érdeklődő számára. Kérdéseikkel forduljanak bizalommal az illetékes járási hivatalokhoz vagy a népegészségügyi osztály munkatársaihoz.
Kívánunk minden táborszervezőnek eredményes felkészülést, a gyermekeknek pedig élményekben gazdag, biztonságos nyári kikapcsolódást!