„Szabad a pálya!” – Pályaválasztási kiállítás középiskolába készülőknek

2023.11.15. 11:16 | Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal immáron 22. alkalommal rendezi meg a „Szabad a pálya!” elnevezésű pályaválasztási kiállítást az iskolaválasztás előtt álló 7. és 8. osztályos fiatalok számára. A Miskolci Egyetem Főépületében rendezett expo célja, hogy hozzásegítse a fiatalokat és a szülőket a munkaerőpiaci igényeknek megfelelő pályaválasztási döntés meghozatalához. November 14-15. között, 9-16 óráig, több mint 60 kiállító várja az érdeklődőket, akiktől a képzési lehetőségek mellett munkaerőpiaci sajátosságokról is tájékozódhatnak.

Kép

A szakmai rendezvény a Miskolci Egyetem szívében a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal szervezésében, a Miskolci Szakképzési Centrum és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara együttműködésével valósult meg. A kiállítók közt a középiskolák mellett gazdasági szereplők, egyetemek és pályaválasztási tanácsadók is segítik a fiatalokat abban, hogy megalapozott döntést hozzanak jövőjükről.

A rendezvény megnyitóján köszöntőjében dr. Alakszai Zoltán, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán rámutatott arra, hogy életünk során, már gyermekként is, sokszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy komoly és fontos döntéseket kell meghoznunk, többek között azt, hogy hol folytassuk tanulmányainkat, a munkaerő világának mely területén kívánunk a jövőben boldogulni. Fontos feladatunk, hogy támogassuk gyermekeinket abban, hogy helyes és jó döntést tudjanak hozni életük egyik legfontosabb kérdésében. Ehhez nyújt lehetőséget a jelen rendezvény is, melynek megszervezése minden évben a kormányhivatal és partnereinek kiemelt célkitűzése.

Molnár Péter, a Miskolci Szakképzési Centrum főigazgatója hangsúlyozta, hogy az, aki a pályaválasztási kiállításra ellátogat, gyakorlatilag a vármegye minden iskolájával találkozhat, információkat szerezhet az iskolákat képviselő fiataloktól és tanároktól, ezzel a rendezvény hozzájárul ahhoz, hogy a pályaválasztási döntés ne csak ösztönökre, tudatalatti tényezőkre alapozódjon, hanem a diákok és szüleik tudatos döntést hozhassanak.

Kiss Gábor, a Miskolci Szakképzési Centrum kancellárja a fiataloknak azt üzente, hogy az élet nagy döntései előtt merjenek álmodni, hiszen nemcsak egy iskolát kell választani, hanem egy olyan jövőt, amelyben boldogok tudnak lenni. Ma már a XXI. századot tanítjuk robotika laborral, digitális technikával, mesterséges intelligenciával. A rendezvény célja az, hogy a tájékoztatáson keresztül közelebb hozza a résztvevőket az álmaikhoz és a jövőjükhöz.

Dr. Szilágyi Roland, a Miskolci Egyetem oktatási rektorhelyettese utalt a kiállítás elnevezésének jelképes tartalmára, hangsúlyozta, hogy csak egyetlen dolog van, ami szabaddá teheti a pályát mindenki számára, a tudás. A rendezvény alkalmas arra, hogy kinyissa a fiatalok érdeklődését a tudomány, az új képzések iránt, melyek megteremtik azokat a lehetőségeket, amelyeket megragadhatnak az életük során.

Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kiemelte, a résztvevők a rendezvényen találkozhatnak azokkal az iskolákkal, ahol a jövőben tanulhatnak, itt vannak jelen azok a cégek is, ahol a tanulmányok befejezését követően eredményesen és sikeresen dolgozhatnak és itt vannak jelen azok az intézmények is, melyek segítséget, tanácsot, támogatást nyújtanak a pályaválasztáshoz. A fiataloknak azt üzente, a gazdaság szereplői várják őket vármegyénkben is, mindenkinek lesz munkája, jövője, ennek érdekében került megrendezésre a mostani kiállítás is.

Dr. Kiss János országgyűlési képviselő úr arra biztatta a fiatalokat, hogy használják, ki, hogy ők a legmodernebb kor legmodernebb gyermekei, különösen az informatika, infokommunikáció területén, kamatoztassák ezt a tudást, legyenek sikeresek, legyenek boldog emberek Magyarországon és Miskolcon!

A pályaválasztási kiállítás hivatalos megnyitását követően sor került a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal és a Miskolci Szakképzési Centrum közötti együttműködési megállapodás szentesítésére. A Magyarország Kormánya által meghatározott szakképzési stratégia alapelve, hogy a szakmai képzés rendszere a gazdaság szereplőinek igényeire adjon választ, a képzés szerkezete, létszáma, szakmai tartalma igazodjon a vállalatok elvárásaihoz, a munkaerőpiac és a képzési rendszer között szinergikus kapcsolat létesüljön. A partneri együttműködési megállapodás megkötésére ezen stratégia célok közös megvalósítása érdekében került sor.

November 14-15. között 9 és 16 óra között folyamatosan várják az érdeklődőket a Miskolci Egyetem díszaulájában és annak előterében.

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal