Idén is népszerű a nyári diákmunka Nógrád megyében

2022.08.03. 15:58 | Nógrád Vármegyei Kormányhivatal

Bár a nyári diákmunka program még csak félidejénél jár, ennek keretében eddig már több mint ezer fiatal talált magának munkát Nógrád megyében.

Kép
(Archív fotó: MTI/Balázs Attila)

Akárcsak az elmúlt években, úgy idén is számos fiatal tölti munkával a nyári szünetet Nógrád megyében is. A megye járási hivatalai már több mint 160 munkáltatóval kötöttek szerződést a diákok foglalkoztatásának támogatására. A fiatalok jelentős részét az önkormányzatok, illetve egyéb intézmények foglalkoztatják, de több mint száz diák helyezkedett el a turizmus és vendéglátás területén, míg mintegy 30-an a mezőgazdaság mellett döntöttek.

Az önkormányzatoknál és intézményeiknél főként segédmunkát végeznek a fiatalok, de alkalmaznak diákokat ügyintézőként, adminisztrátorként is. A mezőgazdaságban elsősorban egyszerű foglalkoztatási területre keresnek tanulókat, míg a turizmus és vendéglátás területén a diákokat főként konyhai kisegítőként, illetve a szakmával rendelkező fiatalokat pincér és szakács munkakörökben is alkalmazzák.

Az országos program fő célja, hogy minél több diák munkához jutását biztosítsa a nyári hónapokban. Mivel a 25 év alattiak munkavégzése az idei évtől szja-mentes, több pénz maradhat a nyári szünetben dolgozó fiataloknál.

A Nyári diákmunka központi munkaerőpiaci program 2022. június 15-től augusztus 31-ig tart; a támogatott foglalkoztatás július 1. és augusztus 31. között valósulhat meg. A Nógrád Megyei Kormányhivatal továbbra is várja a munkáltatók és a fiatalok jelentkezését.

Forrás: Nógrád Megyei Kormányhivatal