Munkahelyi képzésekhez igényelhetnek támogatást a foglalkoztatók Nógrád vármegyében is

2025.03.13. 11:02 | Nógrád Vármegyei Kormányhivatal

A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül című, GINOP_PLUSZ-3.2.1-21-2021-00001 azonosítójú munkaerőpiaci program célja, hogy támogassa a feltételeknek megfelelő vállalkozások munkahelyi képzéseit, ezzel növelve termelékenységüket. A Nemzetgazdasági Minisztérium és a fővárosi, illetve vármegyei kormányhivatalok konzorciuma, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakpolitikai közreműködésével a Széchenyi Plusz program keretében zajló kiemelt fontosságú európai uniós pillér projekt 70 milliárd Ft összegű, vissza nem térítendő forrását az Európai Szociális Alap Plusz (ESZA+) és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja, amelyből 1,843 milliárd Ft áll Nógrád vármegye rendelkezésére.

Kép
G321_tobb
G321_tobb

A 2021. augusztus 1-jén indult és 2027. október 31-ig tartó program lebonyolítása több szakaszban történik; 2024-ben a harmadik szakasza valósult meg. Március 5. és november 30. között képzési költségekre, bértámogatásra, s a mikro- és kisvállalkozások ezek mellett a szakmai megvalósítói költségekre is pályázhattak. A feltételesen vissza nem térítendő támogatást mikro-, kis- és középvállalatok legalább három, nagyvállalatok legalább nyolc munkavállaló programba vonásához vehették igénybe. A mikro- és kisvállalkozások 70, a középvállalkozások 60, míg a nagyvállalatok 50%-os támogatási intenzitással juthattak képzési és bértámogatáshoz, a mikro- és kisvállalkozások szakmai megvalósítói költségeit pedig 100%-ban finanszíroztuk.

Nógrádban eddig tucatnyi munkáltató – hat kisvállalkozás, egy középvállalkozás és öt nagyvállalat – élt a lehetőséggel. Az első és a második projektszakaszban 248 munkavállaló munkahelyi képzése valósult meg, s közülük 72-en bértámogatást is kaptak. 2024-ben, a projekt harmadik szakaszában hat vállalkozás kötött hatósági szerződést a Nógrád Vármegyei Kormányhivatallal, aminek jóvoltából 144 dolgozó (ebből 56-an bértámogatás mellett) már meg is kezdte a képzési programját, további mintegy négyszáz munkavállaló támogatása pedig az idei évben indul.

A projekt forrásából legalább 16 órás képzések támogathatók, amelyek lehetnek szakmai ismeretre irányuló, soft skill, információs és kommunikációs (IKT) technológiákra irányuló, továbbá nyelvi képzések egyaránt. Vármegyénkben a legkedveltebbek a soft skill képzések (stresszkezelés, időgazdálkodás, kommunikáció és konfliktuskezelés), amelyek gazdasági ágazattól független, a munkaerőpiacon széleskörűen alkalmazható kompetenciák megszerzését vagy fejlesztését segítik. Ezek mellett igen népszerűek voltak a nógrádi munkáltatók körében az IKT képzések (online informatikai eszközök, Ms Excel szűrések és kimutatások), amelyek a digitális technológia használatához vagy alkalmazásához szükséges kompetenciák megszerzésére, fejlesztésére helyezték a hangsúlyt. Kisebb arányban vettek részt a dolgozók szakmai képzéseken (vezetőüléses targoncakezelő, gyártósori eszközök szerelése), 2025-re pedig nyelvi képzéseket (középfokú nyelvvizsgára felkészítő német nyelvi képzés) is ütemeztek támogatott munkáltatóink.

A projekt a munkáltatók részére sokoldalú lehetőséget kínált és kínál a jövőben is ahhoz, hogy a technológiai fejlődés és a digitalizáció következtében átalakuló munkaerőpiaci igényeknek megfelelő, a változásokhoz alkalmazkodni képes munkaerővel rendelkezhessenek. Az érdeklődők minél szélesebb körű tájékoztatására, a nyilvánosság biztosítására a projekt harmadik meghirdetési szakaszában is többféle platformot használtunk: elektronikus hírleveleink, illetve papír alapú és online tájékoztatóink útján eljutottunk a nógrádi munkáltatókhoz, valamint éltünk a közösségi média kínálta lehetőségekkel. 
A GINOP_PLUSZ-3.2.1-21 kiemelt projekt negyedik meghirdetési szakaszában 2025. március 05. napjától 2025. november 30-ig nyílik lehetőség új kérelmek benyújtására. 
További részletek és friss információk a munka.hu weboldalon, a "Munkahelyi képzések támogatása-Munkaerő fejlesztési támogatás" menüpont alatt érhetők el.

Forrás: Nógrád Vármegyei Kormányhivatal