Pásztóra hív az Állásbörze
A Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya a Járási Hivatalok Foglalkoztatási Osztályainak közreműködésével a GINOP_Plusz-3.1.1-23-2024-00001 „A munkaerő-kínálat bővítése és fejlesztése” PILLÉR projekt keretében, - a munkáltatói igények alapján – október és november hónapban minden nógrádi járásban állásbörzét rendez, ahová az álláskeresőket, inaktívakat és az állást változtatni szándékozókat várják.
Az őszi Állásbörze rendezvénysorozat harmadik állomása Pásztón, a
Teleki László Városi Művelődési Központban (3060 Pásztó, Deák Ferenc út 14.)
2025. október 21-én, kedden 9 és 11 óra között lesz.

Az ingyenesen látogatható rendezvényen a munkáltatóknak lehetősége nyílik a betöltetlen álláshelyeik meghirdetésére. A börze az álláskeresőkkel, munkahelyváltást tervezőkkel való személyes kapcsolatfelvételnek is színtere, segítve ezzel a szabad állások mihamarabbi betöltését.
Az előzetes felmérés alapján a nagyobb térségi munkáltatók közül a pásztói eseményen – többek között – ott lesz munkáltatóként:
EGLO Magyarország Kft.
Vipker Kft.
Rosenberger Magyarország Kft.
Thyssenkrupp Hungary Kft.
Belvárosi Építő Kft.
HSA Kft.
Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály Rehabilitációs Ellátási és Szakértői Osztály
Nógrád Vármegyei Gyermekvédelmi Központ
Magyar Megújuló Energiahasznosító Tudás Szövetség
Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum
Közép-magyarországi ASzC Lipthay Béla Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Budapesti Rendőr-főkapitányság
Magyar Honvédség
A rendezvényen megjelenő foglalkoztatók több mint 90 fő jelentkezést várják vármegyén belüli és vármegyén kívüli munkavégzési helyeken. A Magyar Honvédség, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság és Budapesti Rendőr-főkapitányság több mint 130 fő részére kínál álláslehetőséget térségünkben és az ország több térségében lévő szolgálati helyein.
A kiállításon megjelenő vállalkozások, többek között ács, állványozó; általános fémmegmunkáló; bádogos, tetőfedő; burkoló; CNC forgácsoló; elektromos karbantartó; fejlesztőpedagógus; gépbeállító; gépkezelő; gépkocsivezető-karbantartó; gyártási csoportvezető; gyártómérnök; gyártósori összeszerelő; gyártósori technikus; gyermekfelügyelő; gyermekvédelmi asszisztens; hegesztő; irodai asszisztens; komisszionáló; kőfaragó, épületszobrász; kőműves. lakatos; megújuló energetikai építményszerkezet szerelő telepítő üzemeltető; nevelő; operátor; pszichológus; quality mérnök; szerviztechnikus; szobafestő mázoló; targoncavezető; zöldség, gyümölcs tangazdaság üzemeltető munkakörökben ajánlanak elhelymezkedési lehetőségeket a szakképzett és szakképzettséggel nem rendelkező álláskeresők és állásváltoztatást tervezők számára.
A rendvédelmi szervek az alábbi pozíciókra várnak jelentkezőket: szerződéses katona, tartalékos katona, határvadász, rendőr járőr, iskolaőr.
A börzén megváltozott munkaképességű munkavállalóknak is kínálnak álláslehetőséget a kiállítók, valamint részmunkaidős ajánlatok is szerepelnek a betölthető állások közt.
A programokon az ingyenes szakképzéseket biztosító vármegyei szervezetek közül a Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum és a Közép-magyarországi ASzC Lipthay Béla Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium vesz részt és mutatja be a képzési ajánlatait, valamint a Magyar Megújuló Energiahasznosító Tudás Szövetség mutatja be képzési programját az érdeklődők számára.
A munkáltatók állásajánlatai mellett a foglalkoztatási szolgálat vármegyei aktuális álláslistája, a különféle szolgáltatások, ugyanakkor az Európai Uniós programok adta támogatási lehetőségek tájékoztatói is elérhetők lesznek. A foglalkoztatási szolgálat munkatársai pedig segítséget nyújtanak a jelentkezési szándék leadásában a munkáltatók felé.
Az állásbörze minden érdeklődő számára nyitott, az eseményeink sajtónyilvánosak!
A GINOP_Plusz-3.1.1-23 A munkaerő-kínálat bővítése és fejlesztése munkaerőpiaci program megvalósítását az Európai Szociális Alap Plusz és Magyarország költségvetése társfinanszírozása biztosítja a stratégiai jelentőségű Pillér projektek keretében, vissza nem térítendő európai uniós forrásból.