Több mint 20 ezer diák vehet részt az idei nyári diákmunka programban

2025.06.19. 10:48 | Tolna Vármegyei Kormányhivatal

Idén már tizenharmadik alkalommal hirdeti meg a kormány a nagy népszerűségnek örvendő nyári diákmunka programot, amelyre 4,5 milliárd forintos hazai forrást biztosít. A kormány bértámogatást nyújt a 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanulók és egyetemi hallgatók nyári foglalkoztatásához, ezáltal elősegítve a korai munkatapasztalat- és jövedelemszerzést. A nyári diákmunka programokban a konstrukció 2013-as indulása óta összesen 326 ezer diák vett részt, a kormány pedig összesen 34,4 milliárd forint összegű támogatást nyújtott foglalkoztatásukhoz. Tolna vármegyében a 2025-ös évben 127 millió forint áll rendelkezésére, mely összegből legalább 580 diák nyári foglalkoztatása valósulhat meg.

A fiatalkori inaktivitás csökkenése érdekében a kormány 2025. június 16-tól ismételten meghirdeti a ,,Nyári diákmunka 2025.” munkaerőpiaci programot. A tizenharmadik alkalommal meghirdetett nyári diákmunka program a területi, települési önkormányzatok és önkormányzati alaptevékenységet végző intézményeik, továbbá egyházi jogi személyek, illetve a mezőgazdaság, a turizmus és vendéglátás, valamint 2024-től az erdőgazdálkodás területén működő vállalkozások számára biztosít támogatást a július-augusztus hónapokban foglalkoztatott diákok béréhez. A támogatás lehetőséget ad arra, hogy ezek a szervezetek a megnövekedett szezonális munkaerőigényük kielégítésére előnyben részesítsék a nappali tagozatos diákokat, egyetemi hallgatókat.

A programba azok a fiatalok jelentkezhetnek, akik 16-25 év közötti, nappali tagozaton tanuló diákok, nem állnak foglalkoztatásra irányuló vagy vállalkozási jogviszonyban, és regisztráltak a járási hivatal foglalkoztatási osztályán. A munkáltatónak nyújtott bértámogatás összege szakképzettséget igénylő munkakör esetén fejenként 261.600 forint, szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében 218.100 forint lehet.

A diákok regisztrációja 2025. június 16-tól lehetséges, míg a munkáltatók támogatási kérelmeiket a 2025. július 1. - augusztus 31. közötti időtartamban kezdődő és befejeződő, határozott idejű foglalkoztatás vonatkozásában nyújthatják be a székhely, telephely vagy a munkavégzés helye szerint területileg illetékes járási (fővárosi kerületi) hivatalhoz.

További részletes információk elérhetők a kormány foglalkoztatási portálján, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalok munkatársainál.

Forrás: kormany.hu