Indul a Versenyképes Járások Program
A vidéki Magyarország élhetőségének és népességmegtartásának támogatása, a városok és községek kiegyensúlyozott fejlődésének biztosítása, valamint a települések közötti térségi együttműködések ösztönzése érdekében Magyarország Kormánya Versenyképes Járások Programot indít.
A program kiemelt célja, hogy a járások szempontjából jelentős, több település helyzetét javító, illetve az adott járás lakosságának minél nagyobb hányadát érintő fejlesztések támogatásával ösztönözze a térségi és települési együttműködéseket, megteremtse a párbeszédet a járások települései között annak érdekében, hogy közös céljaikat minél hatékonyabban valósítsák meg.
Letölthető dokumentumok | Méret |
---|---|
Versenyképes Járások Program - adatlap | 488.79 KB |
Versenyképes Járások Program - felhívás | 675.15 KB |
Versenyképes Járások Program - keretek | 475.46 KB |
Dokumentum forrása: Országos illetékesség, Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal, Baranya Vármegyei Kormányhivatal, Békés Vármegyei Kormányhivatal, Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal, Budapest Főváros Kormányhivatal, Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal, Fejér Vármegyei Kormányhivatal, Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal, Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal, Heves Vármegyei Kormányhivatal, Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal, Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal, Nógrád Vármegyei Kormányhivatal, Pest Vármegyei Kormányhivatal, Somogy Vármegyei Kormányhivatal, Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal, Tolna Vármegyei Kormányhivatal, Vas Vármegyei Kormányhivatal, Veszprém Vármegyei Kormányhivatal, Zala Vármegyei Kormányhivatal
Kategória, típus: Pályázatok, Segédletek, adatlapok, nyomtatványok, Tájékoztatók
Rendszeren belüli azonosító: 98626
Rendszeren belüli link: /medianezet/98626
Nyári diákmunka 2023
Letölthető dokumentumok | Méret |
---|---|
Hirdetmény | 158.9 KB |
Összeférhetetlenségi nyilatkozat | 22.07 KB |
Elszámoló lap | 22.27 KB |
Kérelem | 28.34 KB |
Dokumentum forrása: Baranya Vármegyei Kormányhivatal
Kategória, típus: Felhívások, nyilatkozatok, Hirdetmény - vármegyei, Pályázatok
Rendszeren belüli azonosító: 7450
Rendszeren belüli link: /medianezet/7450
Letölthető dokumentumok | Méret |
---|---|
Döntéselőkészítők - döntéshozók | 14.09 KB |
Hirdetmény | 459.99 KB |
Kérelem | 24.19 KB |
Elszámolólap | 24.38 KB |
Nyilatkozat összeférhetetlenségről | 21.84 KB |
Tájékoztató átlátható szervezetről | 347.86 KB |
Tájékoztató - De minimis | 289.88 KB |
Dokumentum forrása: Baranya Vármegyei Kormányhivatal
Kategória, típus: Felhívások, nyilatkozatok, Pályázatok, Tájékoztatók
Rendszeren belüli azonosító: 6737
Rendszeren belüli link: /medianezet/6737