A járási rendszer tízéves jubileumát ünnepelték

2023.03.01. 10:50 | Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Államigazgatási Kollégium a vármegye államigazgatási vezetőinek rendszeres találkozási alkalma, ahol a vármegyét érintő aktuális kérdésekről konzultálnak a résztvevők. A 2023. évi első ülést február 28. napjára hívta össze dr. Alakszai Zoltán főispán. A tanácskozás vendégelőadói dr. Pilz Tamás miniszteri biztos és dr. Kádár Pál dandártábornok, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója voltak. 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal rendszeres időközönként kezdeményezi az államigazgatási kollégium összehívását, amin a vármegye államigazgatási, fegyveres és rendészeti szervei is részt vesznek. A szakmai továbbképzésen túl a kollégium célja, hogy szoros együttműködés alakuljon ki a közigazgatási munka színvonalának folyamatos javítása, és hatékonyságának növelése érdekében.

Kép
Vármegyei Államigazgatási Kollégium

Dr. Pilz Tamás miniszteri biztos „A kormányzati deregulációs törekvésekről – azaz, hogyan legyen észszerűbb az állam működése?” címmel tartott előadást a résztvevőknek. Ezt követően dr. Kádár Pál dandártábornok, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a védelmi igazgatás reformjának aktualitásairól és a területi államigazgatás szereplői számára releváns gyakorlati kérdéseiről beszélt.

Dr. Alakszai Zoltán az ülésen kiemelte a járási rendszer megújításának jubileumát. Ismertette, hogy 2013. január 1-jével került sor a járási rendszer megújítására az államigazgatási területi egységek összhangjának biztosítása és a polgárközeli államigazgatás létrehozása céljából, melynek keretében 175 járási, továbbá 23 fővárosi kerületi hivatalt alakítottak ki. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 16 járás és járási hivatal jött létre. 

Kép
VÁK

„E folyamat célja az volt, hogy az állam és az állampolgárok viszonyát újradefiniálják annak céljából, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz. Maga a járás kifejezés is erre utal: a cél az volt, hogy az állam egy napi járásra legyen mindenkitől” – emelte ki a főispán. Mint mondta, 10 év alatt számos változáson ment keresztül e rendszer, hiszen folyamatosan vizsgálják a mindennapi működés gördülékenyebbé tételének módját. „Azt a célt, hogy az államot közelítsük az állampolgárokhoz, elértük. Ezt példázzák az ügyfélbarát kormányablakok, a kormányablak buszok, vagy az ügysegédi rendszer kialakulása is. Kijelenthetjük, az állam most már jóval kevesebb mint egynapi járásra elérhető. A 21. században azonban ez még mindig sok, ezért a célunk az, hogy ez a távolság csupán egy kattintásnyira csökkenjen. Kollégáim, e területen, az elmúlt egy évben számos eredményt értek el.”

Dr. Alakszai Zoltán főispán kiemelte, a vármegye 16 járási hivatalának vezetői rendkívül nagy helyismerettel rendelkeznek, ami egy ekkora régió tekintetében kiemelten fontos. „Mi vagyunk a legtöbb településsel rendelkező vármegye, ezért elengedhetetlen, hogy szervezetten tudjunk dolgozni. Ebben hatalmas előnyt jelent számunkra, hogy a járási hivatalok és azok vezetői ’folyamatosan terepen vannak’. Személyesen is hálás vagyok a 16 járási hivatalvezetőnek azért a munkáért, amit a vármegye érdekében tesznek.” 

Az ülés végén elismerő okleveleket adtak át azon járási hivatalvezetőknek, akik 10 éve megszakítás nélkül – a járási hivatalok megalakítása óta folyamatosan – szolgálják az állampolgárokat. 

Kép
10 éve a járás szolgálatában

Elismerésben részesült járási vezetők:

  • Dr. Hudák Zita, az Edelényi Járási Hivatal vezetője, 
  • Dr. Ináncsi Tünde, a Szerencsi Járási Hivatal vezetője, 
  • Kerékgyártó László, a Mezőkövesdi Járási Hivatal vezetője, 
  • Dr. Komáromi Éva, a Sárospataki Járási Hivatal vezetője, 
  • Stumpf Attila, a Cigándi Járási Hivatal vezetője, 
  • Tóthné dr. Galambos Andrea, a Sátoraljaújhelyi Járási Hivatal vezetője, 
  • Tóthné dr. Kotány Beáta, a Gönci Járási Hivatal vezetője,
  • Dr. Lukács Irén, aki jelenleg a Tiszaújvárosi Járási Hivatal hivatalvezetője, azonban a járási rendszer kialakításakor főigazgatóként koordinálta a folyamatot.
     
Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal