Az ellenőrzött játszóterek több mint harmadánál tárt fel hiányosságot a fogyasztóvédelmi hatóság

2026.08.10. 10:19 | Budapest Főváros Kormányhivatala

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együtt – köztük Budapest Főváros Kormányhivatalával – országos ellenőrzést folytat a játszóterek üzemeltetésére vonatkozó jogszabályi előírások teljesülése érdekében. Az év első felében végzett vizsgálatok alapján az ellenőrzött játszóterek 37 százalékánál állapítottak meg jogsértést a hatóság munkatársai. 

Kép

Az év első felében elvégzett ellenőrzések során közel 3000 játszótéri eszközt vizsgáltak meg a hatóság szakemberei. A játszóterek 37 százalékánál, míg az ellenőrzött eszközök 35 százalékánál állapítottak meg valamilyen jogsértést. A feltárt hiányosságok megszüntetése érdekében a hatóság minden esetben megteszi a szükséges intézkedéseket, és szükség esetén megtiltja a balesetveszélyes játszótéri eszközök használatát a hibák kijavításáig. Az eddig lefolytatott ellenőrzések során kiszabott fogyasztóvédelmi bírságok összege elérte a 14 millió forintot.

Ellenőrzések a szállodáknál és társasházak udvarán is
Az ellenőrzések nemcsak a közterületi játszóterekre és a bölcsődék, óvodák, valamint iskolák udvarán található eszközökre terjednek ki, hanem az úgynevezett "szürke zónába" tartozó helyszínekre is. Ennek megfelelően a hatóság a szállodákban, éttermekben, társasházak udvarán vagy játszóházakban kialakított játszótereket is rendszeresen ellenőrzi.
A játszótéri eszközök biztonságos üzemeltetése minden esetben az üzemeltető felelőssége. Ennek érdekében gondoskodnia kell az előírt biztonsági felülvizsgálatok elvégeztetéséről, a szükséges nyilvántartások és dokumentáció vezetéséről, valamint a feltárt hiányosságok mielőbbi megszüntetéséről. A hatósági ellenőrzések során a szakemberek azt figyelik, hogy az üzemeltetők teljesítik-e a jogszabályban előírt kötelezettségeiket, és biztosítják-e, hogy a balesetveszélyessé vált játszótéri eszközök a javításukig ne kerülhessenek használatba.

Szülőként mikre figyeljünk?

  • Szülőként is figyelembe vehetünk azonban több jelet, amely utalhat a játszótér biztonságosságára, vagy annak hiányára: 
  • A bejáratnál megvan a kötelezően feltüntetendő adattábla, és azon szerepel az üzemeltető neve és elérhetősége?
  • Játékok nem töröttek, sérültek, vannak esetleg rajtuk hegyes, szúrós részek?
  • -Nem sérült vagy hiányos a gumiburkolat? 

Ha a játszótéren bármilyen hibát fedezünk fel, vagy az üzemeltető kérésünk ellenére sem orvosolja a felmerülő problémát, bejelentéssel élhetünk az NKFH ügyfélszolgálatán (ugyfelszolgalat@nkfh.gov.hu) is. 

Tovább folynak az ellenőrzések
A gyermekek biztonsága csak folyamatos odafigyeléssel és rendszeres ellenőrzésekkel garantálható, ezért az NKFH és a kormányhivatalok tovább folytatják a vizsgálatokat. A jövőben az óvodai és iskolai nyári szünetet követően az intézményi játszóterek kerülnek az ellenőrzések fókuszába.
 

Forrás: BFKH Sajtó - NKFH