Főispáni dicséretben részesültek a kiemelkedő teljesítményű munkatársaink
Az egész kormányhivatal számára példát mutat az a közel 150 munkatársunk, akiket elismerésben részesített Sára Botond. A főispán úgy fogalmazott: ennek is köszönhető a Fővárosi Kormányhivatal pozitív megítélése az állampolgárok és az állami szervek részéről.
Főispáni dicséretben részesült december 14-én azon 145 munkatársunk, akik tartósan kiemelkedő és lelkiismeretes munkavégzésükkel hozzájárulnak a kormányhivatali szakmai hivatástudat és szervezeti kultúra továbbfeljelsztésében.

– Köszönöm minden munkatársamnak azt a teljesítményt, amely nagyban hozzájárult a Fővárosi Kormányhivatal pozitív megítéléséhez és elismeréséhez mind az állampolgárok, mind a kormányzat oldaláról – mondta az eseményen Sára Botond. A főispán szerint a kormányzat szakmai elismerését mi sem mutatja jobban, hogy folyamatosan, egyre több feladat megoldásában számít a Fővárosi Kormányhivatalra. Sára Botond hozzátette: a főispáni dicséretben részesülő munkatársak nemcsak a saját szervezeti egységük, hanem az egész kormányhivatal példaképei. – Megtisztelő veletek együtt dolgozni és arra kérlek benneteket, hogy ugyanolyan felelősséggel, alázattal és magas szakmai színvonalon folytassátok a munkát a jövőben is, ahogy eddig – mondta a főispán.
A dicséretben részesült kollégák névsora:
| Ádám Tamásné | Földhivatali Főosztály / Földhivatali Ügyfélszolgálati és Ügyirat-kezelési Osztály |
| Aranyi Tamás | Budapest Főváros Kormányhivatala IX. Kerületi Hivatala / Kormányablak Osztály |
| Aranyné Tarjáni Orsolya | Foglalkoztatási Főosztály / Közfoglalkoztatási és Igazgatási Osztály |
| Arnóczki Attila | Központi Okmányirodai Főosztály |
| Dr. Baksa Judit Erzsébet | Rehabilitációs Hatósági és Orvosszakértői Főosztály / Rehabilitációs Szakértői Osztály 2. |
| Dr. Baktay Csaba György | Budapest Főváros Kormányhivatala XXI. Kerületi Hivatala |
| dr. Balisani Ciro | Főispáni Kabinet |
| Balla András | Budapest Főváros Kormányhivatala IV. Kerületi Hivatala / Foglalkoztatási Osztály |
| Barta Róbert | Nyugdíjbiztosítási Főosztály / Nyugdíjmegállapítási Osztály 10. |
| dr. Bata Marcell | Budapest Főváros Kormányhivatala XVI. Kerületi Hivatala / Gyámügyi Osztály |
| Békési Tamás | Kereskedelmi, Haditechnikai, Exportellenőrzési és Nemesfémhitelesítési Főosztály / Idegenforgalmi és Közraktározás-felügyeleti Osztály |
| Bódi-Koós Natália | Fővárosi Közlekedésfelügyeleti Főosztály |
| Bódis Ferencné | Pénzügyi és Gazdálkodási Főosztály / Bérgazdálkodási Osztály |
| Bognár Viktória | Rehabilitációs Hatósági és Orvosszakértői Főosztály / Időszakos Felülvizsgálatok Osztálya |
| Dr. Boros Erna | Budapest Főváros Kormányhivatala XIII. Kerületi Hivatala / Gyámügyi Osztály |
| Budavölgyi-Suták Mónika | Budapest Főváros Kormányhivatala XXI. Kerületi Hivatala / Kormányablak Osztály |
| Chrabákné Juhász Erzsébet Erika | Budapest Főváros Kormányhivatala XVII. Kerületi Hivatala / Kormányablak Osztály |
| Czire Magda | Budapest Főváros Kormányhivatala III. Kerületi Hivatala / Foglalkoztatási Osztály |
| Csejtei Anett | Pénzügyi és Gazdálkodási Főosztály / Számviteli Osztály |
| Csejtei Zsuzsanna | Földhivatali Főosztály / Társasházi Ügyek Osztály |
| Csépányi Ildikó | Budapest Főváros Kormányhivatala XX. Kerületi Hivatala / Kormányablak Osztály |
| Csepetiné Gébele Judit | Budapest Főváros Kormányhivatala XVII. Kerületi Hivatala |
| Cserey Róbert Kristóf | Informatikai Főosztály / Informatikai Osztály 2. |
| Cseri Zoltán | Földhivatali Főosztály / Földügyi Osztály |
| Csete László | Foglalkoztatási Főosztály |
| Csikós Csaba | Pénzügyi és Gazdálkodási Főosztály / Logisztikai Osztály |
| Csólik Andrea | Nyugdíjbiztosítási Főosztály / Nyilvántartási Osztály 1. |
| Csuri Nikoletta | Budapest Főváros Kormányhivatala II. Kerületi Hivatala / Hatósági Osztály 2. |
| dr. Dékány Szilvia | Főigazgatói Titkárság |
| Demeczkyné Gánóczy Judit | Pénzügyi és Gazdálkodási Főosztály / Bevételi Osztály |
| Dinnyés Izabella | Budapest Főváros Kormányhivatala XV. Kerületi Hivatala / Hatósági Osztály |
| dr. Dombóvári Csaba | Hatósági és Oktatási Főosztály |
| Dudás Csilla | Budapest Főváros Kormányhivatala III. Kerületi Hivatala / Hatósági Osztály 1. |
| Dürgő Annamária Anikó | Rehabilitációs Hatósági és Orvosszakértői Főosztály / Rehabilitációs Szakértői Osztály 3. |
| Ébert Péter | Egészségbiztosítási Főosztály / Nyilvántartási Osztály 2. |
| Elek Gábor | Egészségbiztosítási Főosztály / Ellátási Gazdálkodási és Méltányossági Osztály |
| Dr. Farkas Norbert | Fogyasztóvédelmi Főosztály |
| Fejes Gábor József | Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztály / Munkavédelmi Ellenőrzési Osztály |
| Ficsór Ágnes | Nyugdíjbiztosítási Főosztály / Nyilvántartási Osztály 2. |
| Gacsályi Szilvia | Budapest Főváros Kormányhivatala VI. Kerületi Hivatala / Hatósági Osztály |
| Gál Anett | Metrológiai és Műszaki Felügyeleti Főosztály / Elektromos, Hőfizikai és Optikai Mérések Osztály |
| Gömöri Zsolt | Igazságügyi Főosztály / Fiatalkorú Bűnelkövetők Pártfogó Felügyelői Osztálya |
| Gruidl Katalin | Nyugdíjbiztosítási Főosztály / Nyugdíjmegállapítási Osztály 11. |
| Gyetvayné Dr. Kelemen Erzsébet | Népegészségügyi Főosztály / Járványügyi, Nemzetközi Repülőtéri és Hajózási Kirendeltségi Osztály |
| Dr. Harmati-Szabó Zsófia | Állampolgársági és Anyakönyvi Főosztály / Honosítási és Állampolgárság Megállapítási Osztály |
| Hella Tünde | Budapest Főváros Kormányhivatala IV. Kerületi Hivatala / Foglalkoztatási Osztály |
| Herczeg Edit | Egészségbiztosítási Főosztály / Egészségbiztosítási Osztály Cegléd |
| Dr. Herczeg Kinga | Budapest Főváros Kormányhivatala VII. Kerületi Hivatala / Hatósági Osztály |
| Hodoványi Klára | Rehabilitációs Főosztály / Rehabilitációs Akkreditációs és Ellenőrzési Osztály |
| Horváth Adrienn | Budapest Főváros Kormányhivatala V. Kerületi Hivatala / Kormányablak Osztály |
| Horváth Erika | Budapest Főváros Kormányhivatala XVII. Kerületi Hivatala / Hatósági Osztály |
| Horváth Gyöngyi | Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. Kerületi Hivatala / Gyámügyi Osztály |
| Horváthné Szlavikovics Zsuzsanna | Budapest Főváros Kormányhivatala XV. Kerületi Hivatala / Kormányablak Osztály |
| Izápy-Tóth Nikoletta Zsuzsanna | Állami Főépítészi Iroda |
| Dr. Izing Mónika Julianna | Kereskedelmi, Haditechnikai, Exportellenőrzési és Nemesfémhitelesítési Főosztály / Nemesfémhitelesítési és Pénzmosás Felügyeleti Osztály |
| Juhász Gábor | Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztály / Foglalkoztatás-felügyeleti Osztály |
| Juhász Judit | Állampolgársági és Anyakönyvi Főosztály / Titkársági és Koordinációs Osztály |
| Juhászné dr. Baráth Márta | Budapest Főváros Kormányhivatala XV. Kerületi Hivatala |
| Juhászné Majoros Éva | Budapest Főváros Kormányhivatala VII. Kerületi Hivatala / Gyámügyi Osztály |
| Kádár-Molnár Petra | Budapest Főváros Kormányhivatala XII. Kerületi Hivatala / Kormányablak Osztály |
| Kanyuk Tamás | Informatikai Főosztály / Informatikai Osztály 4. |
| dr. Kapin Ágnes | Népegészségügyi Főosztály / Egészségügyi Igazgatási, és Nyilvántartási Osztály |
| Karászi Éva | Nyugdíjbiztosítási Főosztály / Nyugdíjbiztosítási Ügyvitel-támogatási Osztály |
| Káré Andrea | Családtámogatási Főosztály / Családtámogatási Osztály 1. |
| Kercsó Rita | Humánpolitikai Főosztály/Humánpolitikai Osztály 2. |
| Kéri Anita | Igazságügyi Főosztály / Felnőttkorú Bűnelkövetők Pártfogó Felügyelői Osztálya |
| dr. Kis-Balázs Dávid | Egészségbiztosítási Főosztály / Nyilvántartási Osztály 1. |
| Kiss Balázs Attiláné | Földhivatali Főosztály / Ingatlan-nyilvántartási Osztály 2. |
| Kondás Lilla | Országos Közúti és Hajózási Hatósági Főosztály / Közlekedés Hatósági Osztály |
| Korcsmáros Csabáné | Központi Okmányirodai Főosztály / Személyes Ügyfélszolgálatot Támogató Osztály |
| Korsós Csilla | Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztály / Kiemelt Ügyek Osztálya |
| Kósi Csilla | Budapest Főváros Kormányhivatala XXI. Kerületi Hivatala / Foglalkoztatási Osztály |
| Kosztyu Anikó | Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztály |
| Kozma Andrea | Pénzügyi és Gazdálkodási Főosztály / Pénzügyi Osztály |
| Kővári Anna | Budapest Főváros Kormányhivatala V. Kerületi Hivatala / Hatósági Osztály |
| Krajcsikné Bódi Hajnalka Csilla | Budapest Főváros Kormányhivatala X. Kerületi Hivatala / Hatósági Osztály |
| Kucsik Eszter | Budapest Főváros Kormányhivatala IX. Kerületi Hivatala / Foglalkoztatási Osztály |
| Lerner Árpád Róbert | Földhivatali Főosztály / Földmérési Osztály |
| Lingvai Lívia | Budapest Főváros Kormányhivatala XI. Kerületi Hivatala / Népegészségügyi Osztály |
| Liwa László Attila | Informatikai Főosztály / Informatikai Osztály 3. |
| Lukács Beáta | Gyámügyi Főosztály / Gyámügyi Döntés-felülvizsgálati Osztály |
| dr. Majoros Melinda | Budapest Főváros Kormányhivatala XIX. Kerületi Hivatala / Kormányablak Osztály |
| Makovecz Szilvia | Budapest Főváros Kormányhivatala I. Kerületi Hivatala / Kormányablak Osztály |
| Malárik Annamária | Jogi és Koordinációs Főosztály / Szervezési Osztály |
| Mátrainé Bartus Éva | Foglalkoztatási Főosztály |
| Mérth Anikó | Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztály / Észak-Budai Építésügyi és Építésfelügyeleti Osztály |
| Mészáros Domonkos | Budapest Főváros Kormányhivatala XVIII. Kerületi Hivatala / Gyámügyi Osztály |
| Molnár József | Budapest Főváros Kormányhivatala XXIII. Kerületi Hivatala / Hatósági és Gyámügyi Osztály |
| Mózes Viktória Katalin | Budapest Főváros Kormányhivatala VI. Kerületi Hivatala / Kormányablak Osztály 2. |
| Nagy Marietta Cecilia | Budapest Főváros Kormányhivatala XVIII. Kerületi Hivatala / Kormányablak Osztály |
| Németh Hajnalka | Egészségbiztosítási Főosztály / Ügyviteli Osztály |
| Novákné Szántó Éva | Földhivatali Főosztály / Ingatlan-nyilvántartási Osztály 5. |
| Nyéki Andrea | Budapest Főváros Kormányhivatala XX. Kerületi Hivatala / Hatósági Osztály |
| Oroszi-Maczali Enikő | Rehabilitációs Főosztály / Nyilvántartási Rendszerek Osztálya |
| Pajna Krisztina | Foglalkoztatási Főosztály / Munkaerőpiaci Osztály |
| Papp-Tóth Csilla | Budapest Főváros Kormányhivatala VIII. Kerületi Hivatala / Foglalkoztatási Osztály |
| Páris Gyuláné | Pénzügyi és Gazdálkodási Főosztály |
| Passné Nemes Erzsébet | Központi Okmányirodai Főosztály / Gépjármű Okmány Osztály |
| Petróczyné Székely Irén | Budapest Főváros Kormányhivatala X. Kerületi Hivatala / Kormányablak Osztály |
| dr. Pléli-Mosolygó Tünde | Budapest Főváros Kormányhivatala II. Kerületi Hivatala |
| dr. Polaneczki-Káplár Katalin | Budapest Főváros Kormányhivatala IV. Kerületi Hivatala |
| Poór Jenő Márton | Nyugdíjbiztosítási Főosztály / Nyugdíjmegállapítási Osztály 9. |
| Prodromidisz Andrea | Budapest Főváros Kormányhivatala X. Kerületi Hivatala / Gyámügyi Osztály |
| Püski Krisztián | Budapest Főváros Kormányhivatala VIII. Kerületi Hivatala / Gyámügyi Osztály |
| Rácz Zsuzsanna | Nyugdíjbiztosítási Főosztály / Nyugdíjbiztosítási Méltányossági Ügyek Osztálya |
| dr. Récsényi Adrienn | Állampolgársági és Anyakönyvi Főosztály |
| Regős Annamária | Hatósági és Oktatási Főosztály / Hatósági Döntés-felülvizsgálati Osztály |
| Sánta Áron | Budapest Főváros Kormányhivatala X. Kerületi Hivatala |
| Dr. Sápi Gergely Ferenc | Fővárosi Közlekedésfelügyeleti Főosztály |
| dr. Schmidt-Karácsony Alíz | Budapest Főváros Kormányhivatala XIII. Kerületi Hivatala / Foglalkoztatási Osztály |
| Seresné Pádár Erika Erzsébet | Budapest Főváros Kormányhivatala XI. Kerületi Hivatala / Gyámügyi Osztály |
| Simon Erika | Hatósági és Oktatási Főosztály / Hatósági Döntés-felülvizsgálati Osztály |
| Simontsits Ádám | Védelmi Bizottság Titkársága |
| Somné Gyarmati Ágnes | Egészségbiztosítási Főosztály / Ellenőrzési Osztály |
| dr. Stefán László Péter | Kereskedelmi, Haditechnikai, Exportellenőrzési és Nemesfémhitelesítési Főosztály |
| Suhai Judit | Humánpolitikai Főosztály/Humánpolitikai Osztály 1. |
| Dr. Szabó Tamás | Országos Közúti és Hajózási Hatósági Főosztály |
| Szakács Ábel | Budapest Főváros Kormányhivatala XVI. Kerületi Hivatala / Hatósági Osztály 2. |
| Szalai Marianna Krisztina | Állampolgársági és Anyakönyvi Főosztály / Hazai Anyakönyvi Osztály 2. |
| Szalay Bernadett | Budapest Főváros Kormányhivatala VIII. Kerületi Hivatala / Kormányablak Osztály 1. |
| Szécsi Anikó | Budapest Főváros Kormányhivatala XXII. Kerületi Hivatala / Hatósági Osztály |
| dr. Székely Tímea | Törvényességi Felügyeleti Főosztály / Települési Önkormányzati Osztály |
| Szeleczkiné Fehér Ágnes | Családtámogatási Főosztály / Családtámogatási Osztály 3. |
| dr. Szelesné Hegedűs Bernadett | Nyugdíjbiztosítási Főosztály / Nyugdíjmegállapítási Osztály 6. |
| dr. Szép Eszter | Nyugdíjbiztosítási Főosztály / Nyugdíjbiztosítási Döntés-felülvizsgálati Osztály |
| Szilák Tamás | Fővárosi Közlekedésfelügyeleti Főosztály / Forgalmi Osztály |
| Takács Éva Krisztina | Műszaki Engedélyezési és Mérésügyi Főosztály / Mechanikai és Közüzemi Hitelesítések Osztálya |
| Takácsné Barta Valéria | Földhivatali Főosztály / Ingatlan-nyilvántartási Osztály 4. |
| Tamáska Csaba | Országos Közúti és Hajózási Hatósági Főosztály / Hajóüzem Biztonsági és Regiszteri Osztály |
| Támba Sándor | Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. Kerületi Hivatala / Hatósági Osztály 2. |
| Tarcsay Gáborné | Egészségbiztosítási Főosztály / Egészségbiztosítási Osztály Vác |
| Terék Ferencné | Nyugdíjbiztosítási Főosztály / Nyugdíjmegállapítási Osztály 7. |
| dr. Tormay Ágnes | Egészségbiztosítási Főosztály / Pénzbeli Ellátási Osztály 2. |
| dr. Tóth Gábor | Fogyasztóvédelmi Főosztály / Fogyasztóvédelmi Osztály |
| Urbán Zoltán Márton | Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. Kerületi Hivatala / Kormányablak Osztály |
| Vámossy Csilla | Metrológiai és Műszaki Felügyeleti Főosztály / Mechanikai Mérések Osztálya |
| Varga Istvánné | Lakástámogatási Főosztály / Lakástámogatási Osztály 1. |
| Dr. Varga Pál Károlyné | Állampolgársági és Anyakönyvi Főosztály / Hazai Anyakönyvi Nyilvántartó és Adatszolgáltató Osztály |
| Varga-Nagy Edit Magdolna | Családtámogatási Főosztály / Családtámogatási Osztály 4. |
| Vargáné Konyha Edit | Népegészségügyi Főosztály / Laboratóriumi Osztály |
| Virág Katalin | Jogi és Koordinációs Főosztály / Koordinációs Osztály |
| Zeke Eszter | Állampolgársági és Anyakönyvi Főosztály / Honosítottak és Határon Túliak Okmányügyi Osztálya |
| Zeley Anikó Ágnes | Nyugdíjbiztosítási Főosztály / Nyugdíjmegállapítási Osztály 1. |
| Zsámberger Andrea | Fővárosi Közlekedésfelügyeleti Főosztály / Műszaki Osztály |
| Zsigovits Attila | Műszaki Engedélyezési és Mérésügyi Főosztály / Műszaki Biztonsági Osztály |