Hála és köszönet jár az évtizedes közszolgálati munkáért

2025.12.04. 15:25 | Budapest Főváros Kormányhivatala

Jubileumi elismeréseket adott át Mészár Erika, Budapest Főváros Kormányhivatalának főigazgatója és Ács Péter igazgató a köz szolgálatában 20, 25, 30, 35, 40 és 45 éve dolgozóknak. A díjazottak közt volt maga az igazgató is, aki kerek három évtizede áll a köz szolgálatában.

„Jobban szeretem a jubileumi elismerést hűségjutalomnak nevezni, ez véleményem szerint teljesebben fejezi ki mindennek jelentőségét” – kezdte köszöntőjét Mészár Erika.

„Amikor erre a pályára léptek, feltehetően még nem sejtették, mire is vállalkoznak. Kihívásokkal teli ez az életpálya, ugyanakkor nagyon szép is, hiszen mindig az ember áll a központban: legyen szó egy hatósági ügyintézésről vagy akár egy népegészségügyi ellenőrzésről” – fejtette ki a főigazgató.

Mészár Erika felidézte: amikor az új kollégáknak tartja meg az eskütételt, akkor rendre kiemeli, hogy reméli, hogy évtizedekkel később egy ilyen ünnepségen újra köszöntheti őket. „Az újonnan érkezőket arra is biztatom, hogy keressenek egy olyan, évtizedes tapasztalattal rendelkező kollégát, aki példakép lehet számukra. Aki át tudja adni azt a tudást, értékrendet, ami a közigazgatásban a mindennapjainkat meghatározza” – mondta a főigazgató. Fontos – tette hozzá – hogy a tapasztalt kollégák vállalják a mentor szerepét, átsegítve az újonnan érkezőket az első akadályokon és megszerettetve velük ezt a hivatást.

„Hála és köszönet jár mindannyiuknak, hogy ezen a napon is itt vannak, és évtizedek óta az embereket, a közt szolgálják. Arra kérem önöket, hogy továbbra is hasonló lelkesedéssel, szeretettel , jó példát mutatva végezzék munkájukat” – zárta sorait Mészár Erika, majd Ács Péter igazgatóval átadta az elismeréseket.

Az elmúlt pár hónapban 131 munkatársunk lépett „jubileumi” évbe: a kormányhivatal főosztályairól 92-en, a kerületi hivatalokból pedig 39-en. Gratulálunk!

Forrás: BFKH Sajtó