Két munkatársunk is elismerésben részesült augusztus 20-a alkalmából
Szent István öröksége olyan hivatkozási pont, amely „fényt vet mindenre és kijelöli az árnyékok helyét is” – jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter augusztus 20-án a tárca nemzeti ünnep alkalmából tartott ünnepségén a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. A rendezvényen elismeréseket is átadtak: Budapest Főváros Kormányhivatala két munkatársa is elismerésben részesült.

Navracsics Tibor hangsúlyozta, a magyar történelem elmúlt több mint ezer éve ma már Szent István örökségének mértékével mérettetik meg. Ahhoz képest írjuk le az egyes eseményeket, ahhoz képest határozzuk meg a magyar történelem irányait, és ahhoz képest értékeljük az egykori döntéshozókat: „államférfiakat, lázadókat, forradalmárokat vagy éppen ellenforradalmárokat” – emelte ki a miniszter.
Szent István örökségét a miniszter döntések sorozatának nevezte, és azt mondta, ezek közül kettő emelkedik ki, amelyek az elmúlt ezer évben megtartották a magyarságot: a kereszténység és az államiság.

Navracsics Tibor hangsúlyozta, a tárca ünnepségén elismerésben részesülők is a Szent Istváni örökséghez mérettetnek teljesítményükkel. Ahogy Szent István döntései segítettek megtartani a nagy közösséget, a nemzetet, ugyanúgy egy helyi közösséget is romba dönthet vagy felemelhet a felelősök döntése - mutatott rá.
A kitüntetetteket méltatva a közigazgatási és területfejlesztési miniszter úgy fogalmazott, döntéseikkel, munkájukkal, teljesítményükkel és életútjukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a közösségünk ne csak a jelenben, hanem a jövőben is erős nemzet legyen.

A köszöntőket követően Navracsics Tibor kitüntetéseket adott át, Magyar Arany Érdemkereszt elismerésben részesült a fővárosi kormányhivatal két munkatársa is:

Páris Gyuláné, Budapest Főváros Kormányhivatala Pénzügyi és Gazdálkodási Főosztálya főosztályvezetője a köz szolgálatában több évtizeden át magas színvonalon végzett tevékenysége elismeréseként,

Pásztorné dr. Laczkó Zsuzsanna Mária, Budapest Főváros Kormányhivatala Nyugdíjbiztosítási Főosztálya munkatársának, korábbi főosztályvezetőjének példaértékű közszolgálati pályafutása, a nyugdíjbiztosítás területén több évtizeden át magas színvonalon végzett szakmai és vezetői munkája elismeréseként.
Szívből gratulálunk!