Letették hivatali esküjüket az új kollégák

2026.07.22. 12:39 | Budapest Főváros Kormányhivatala

40 új kolléga csatlakozott Magyarország legnagyobb területi közigazgatási szervéhez, Budapest Főváros Kormányhivatalához. A frissen belépőket Mészár Erika főigazgató köszöntötte, kiemelve az emberközpontú szemlélet és a hivatástudat fontosságát.

Mészár Erika köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy a közös hivatali út most indul igazán, és minden kolléga együttes feladata, hogy a friss lendületet tartós szakmai sikerré és hatékony együttműködéssé formálja. A főigazgató külön örömét fejezte ki amiatt, hogy a résztvevők büszkén viselik az eskütételre kapott címeres kitűzőt, amely az összetartozást szimbolizálja, megjegyezve, hogy a nemzeti színek mögött is mély tartalom rejlik: a piros az erőt, a fehér a hűséget, a zöld pedig a reményt jelenti.

Mint elhangzott: az út során lesznek könnyebb és nehezebb pillanatok, a területi közigazgatás egyszerre jelent a főigazgatónak büszkeséget, felelősséget, kihívást és hivatástudatot. Mészár Erika kifejtette: véleménye szerint a közigazgatás nem csupán a jogszabályok, a pecsétek és a paragrafusok világa: „Sokan csupán ezeket teszik az előtérbe. Én viszont azt kérném, hogy mindig az ügyfelet helyezzék a középpontba.”

A rendezvény végén az újonnan csatlakozott munkatársak a hagyományokhoz híven letették hivatali esküjüket.

Forrás: BFKH Sajtó