Minden negyedik reklám jogsértő volt nyelvvédelmi szempontból

2025.08.11. 14:39 | Budapest Főváros Kormányhivatala

Összesen 357 reklám ellenőrzésére került sor a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok munkájának köszönhetően. Az eredmény lesújtó: minden negyedik reklám jogsértő volt nyelvvédelmi szempontból, amiért közel 5 milliós bírságot szabtak ki. Az ellenőrzésben Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH) szakemberei is részt vettek.  

Kép

Az NKFH a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együtt a korábbi évekhez hasonlóan idén is ellenőrizte az általános reklámszabályok és a magyar nyelv védelmét szolgáló előírások betartását, hozzájárulva ezzel a magyar családok és fogyasztók védelméhez.

Kiemelt feladat a magyar nyelv védelme

A magyar nyelven kiadott sajtótermékekben, magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokban, valamint szabadtéri reklámhordozókon megjelenő gazdasági reklámok szövegének – beleértve a jelmondatot is – magyar nyelven kell szerepelnie. Emellett az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, a fogyasztók tájékoztatását szolgáló közleményeket is magyar nyelven kell megjeleníteni.

A 357 ellenőrzésből 117 terjedt ki a magyar nyelv védelmét szolgáló előírások betartására. A reklámok 26%-a volt kifogásolható e körben, amelyekkel összefüggésben eddig 4,7 millió forint bírság kiszabására került sor. Több hatósági eljárás még folyamatban van.

A szakemberek kiemelték: kirívó volt az az eset, ahol az egyik népszerű gyorsétterem lánc minden egységében kizárólag angol nyelven tüntette fel mind a választékot, mind az egyéb fogyasztói tájékoztatásokat. A vállalkozással szemben eljárások indultak.

Az átfogó ellenőrzés részeként a BFKH szakemberei 10 db idegen nyelvű és 20 db egyéb reklám vizsgálatát végezte el. A fővárosi kormányhivatal különösen a nyelvvédelmi előírások betartásának ellenőrzése során talált problémákat.

Volt hiba a reklámszabályok betartásával is

Az ellenőrzések során az általános reklámszabályok betartását is vizsgálták, kiemelten az erőszakos, a személyes vagy a közbiztonságot veszélyeztető magatartásra ösztönző reklámokat. Itt a vizsgált 240 reklám mindössze 2%-a nem felelt meg az előírásoknak.

A hatósági ellenőrzések folyamatosak a fogyasztói jogok és a reklámszabályok betartásának biztosítása érdekében

Forrás: BFKH Sajtó/NKFH