Újabb szakemberek segítik a fővárosi kormányhivatal munkáját

2024.07.30. 14:47 | Budapest Főváros Kormányhivatala

A budapestiek számára a még gyorsabb, magasabb szakmai színvonalú szolgáltatások nyújtása érdekében újabb 33 kormánytisztviselő tette le esküjét július 30-án.

Az eskütételre és az azt követő képzésre 33 új kolléga érkezett, a megjelenteket Mészár Erika köszöntötte. A Fővárosi Kormányhivatal főigazgatója kiemelte: a kormányhivatal munkatársának lenni komoly hivatástudatot kíván, amely a szakma szeretetét jelenti.

– Aki az ügyfelekkel dolgozik, annak nagy felelőssége van, hiszen benne testesül meg a kormányhivatal arca, aki által az állami ügyintézés kézzel foghatóvá válik. Kérem Önöket, hogy a szakma szabályai és a legjobb tudásuk szerint segítsék az embereket ügyeik intézésében, ez az egyik legfontosabb feladatunk – emelte ki Mészár Erika főigazgató.

Budapest Főváros Kormányhivatala hazánk legnagyobb kormányhivatala, ahol több mint 5200-an állnak a fővárosiak szolgálatában.

 

Forrás: BFKH Sajtó