Versenyek és szakmabemutatók több száz diáknak

2025.11.13. 13:00 | Budapest Főváros Kormányhivatala

Mintegy 500 pályaválasztó fiatal vett részt azon a versenyen, amelyet október végén rendeztek meg Budapest Főváros Védelmi Bizottságának támogatásával.

Kép

A tavalyi honvédelmi verseny sikerén felbuzdulva a XVI. Kerületi Helyi Védelmi Bizottság 2025. október 21-én hasonló eseményt szervezett. A Hivatások Napja 2025, illetve a Védelmi és Biztonsági Versenyen a Csonka János Műszaki Szakközépiskola és Szakiskolában a kerület általános és középiskolák végzős diákjai vettek részt.

A nap során a mintegy 500 pályaválasztó fiatal megismerkedhetett a Magyar Honvédség, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, az Országos Mentőszolgálat, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Nemzeti Adó-és Vámhivatal, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága szervezeteinek életével, munkájával, továbbá számos gyakorlati eszközt kipróbálására is sor került. A helyszínen a diákok megismerhették Kormányablak Busz szolgáltatásait is. A diákok honvédelmi, katasztrófavédelmi, ügyességi feladatok megoldásában is összemérték tudásukat

A rendezvényen részt vett Kovács Péter polgármester, a Helyi Védelmi Bizottság elnöke, Horváthné dr. Kovács Angelika, titkára, Veressné Horváth Zsanett és Borsos József BFVB titkár. Az eredményhirdetésen a díjazottakon kívül valamennyi versenyző ajándékot kapott, melyeket a BFVB, a rendezvényen kiállító szervezetek, a XVI. kerületi Önkormányzat, a Kertvárosi Uszoda Kft., valamint a Sashalmi Piac Kft. ajánlott fel a résztvevőknek. A versenyt támogatta a Petrányi Autó Kft is.

A szervezők az események megszervezésével a célja többek közt az volt, hogy minél több fiatal ismerkedhessen meg az érintett hivatásokkal, és a jövőben minél többen válasszák ezen területek valamelyikét munkájuknak.
 

Forrás: BFKH Sajtó