„Hazatértem” – hivatalba lépett Csongrád-Csanád vármegye új főispánja

2023.10.02. 16:29 | Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal

Hétfőn délelőtt kibővített vezetői értekezleten mutatkozott be dr. Salgó László. A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal új főispánja úgy fogalmazott: történelmi időket élünk meg, a kormányhivatalnak pedig támogatnia kell az embereket.


A kormányhivatal szegedi, Rákóczi téri főépületében megtartott kibővített vezetői értekezletet dr. György István nyitotta meg. A Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára elmondta, hogy ahogy az ország összes főispánját, úgy dr. Salgó Lászlót is teljes erőbedobással fogják támogatni.

„Dr. Juhász Tünde és Dr. Róth Márton is sokat tett korábban azért, hogy a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal szakmailag példaértékű munkát végezzen. Ennek a hagyománynak folytatásához kívánok sok sikert főispán úrnak!” – emelte ki dr. György István. 

A vezetői értekezleten dr. Salgó László, a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal főispánja kijelentette: szegediként lényegében hazatért. Ebből a városból indította pályafutását, majd 2010-ben került az Igazságügyi Minisztériumba, ahol 2014-től helyettes államtitkárként, 2022-től közigazgatási államtitkárként dolgozott. 

„A kormányhivatal az emberek között él, támogatni kell őket. Az a jó közigazgatás, amelyből az állampolgár minél kevesebbet vesz észre. Viszont vannak olyan helyzetek, amikor az embereknek van szüksége az államra, amikor segítenünk kell nekik” – mondta el dr. Salgó László. 

A főispán szerint történelmi időket élünk meg legyen szó akár covidról, akár migrációról. Kiemelte, hogy a demográfiai kihívásokra adott jó válaszokkal, a gazdaság és a civil szervezetek támogatásával elősegíthető az, hogy a felnövő generációk helyben képzeljék el az életüket, és hogy Csongrád-Csanád vármegye olyan hely legyen, ahol vonzó élni. 

„Arra hívok mindenkit, hogy dolgozzunk együtt a kormányhivatali ügyek szakszerű intézésében, a vármegye fejlesztésében, és írjuk együtt a történelmet! Hajrá Csongrád-Csanád Vármegye!” – zárta gondolatait az állománygyűlésen dr. Salgó László.

Forrás: Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal