Tájékoztatás tervezett karbantartásról

Tájékoztatjuk Önöket, hogy ezen a hétvégén az informatikai háttérrendszerekben előre ütemezett karbantartásra kerül sor. A munkálatok során előfordulhat, hogy egyes e-közigazgatási szolgáltatások időszakosan nem lesznek elérhetők és azok az elektronikus ügyintézési szolgáltatások sem, amelyek DÁP- (Digitális Állampolgár) vagy KAÜ- (Központi Azonosítási Ügynök) azonosítást használnak.

A Központi Kormányablakban ezen a hétvégén, 2026. július 18-án (szombaton) és július 19-én (vasárnap) kizárólag az azonnali eljárás keretében (24 órás) valamint a sürgősségi eljárás keretében (3 napos) igényelt okmányok kiadásával kapcsolatban tart ügyfélfogadást, a többi ügyintézés ezeken a napokon szünetel. Az ügyfélkiszolgálás tervezetten 2026. július 20-án, hétfőn ismét a normál működési rend szerint folytatódik.

Türelmüket és megértésüket köszönjük! 

Közérdekű bejelentések

A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal kiemelt célja a Hivatal átlátható, elszámoltatható, és korrupciós kockázatoktól mentes működésébe vetett közbizalom, valamint az ügyfélközpontú közigazgatás erősítése.

A korrupció elleni küzdelem közös, társadalmi ügyünk, eredményes végrehajtása a Hivatal sikerének egyik alapvető záloga, így a Hivatal vezetése számít ebben az Önök segítségére.

A Hivatalon belül a közbizalom erősítése érdekében közérdekű bejelentőrendszer került kialakításra, amely segítségével a bejelentők szóban, írásban elektronikus úton és telefonon, hátrányos jogkövetkezmények nélkül tehetik meg bejelentéseiket a közérdek sérelmére elkövetett, a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatalt érintő, korrupciós kockázatokra vagy eseményekre irányuló közvetlen esetekről, az integritási vagy etikai tárgyú szabálytalanságokról. Az írásos bejelentés továbbá megtehető a bejáratnál elhelyezett gyűjtőládában történő elhelyezéssel is, amely minden hét szerdai napján kerül ürítésre.

Fontosnak tartom kiemelni, hogy a bevezetett közérdekű bejelentőrendszer biztosítja a közérdekű bejelentő védelmét, valamint a hátrányos jogkövetkezmények nélküli önkéntes bejelentési lehetőséget.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal ügyfelei és munkatársai a közérdekű bejelentéseiket akadály nélkül megtehetik a bejelentőrendszer segítségével, akár ha korrupciós kockázatról, jogtalan előny nyújtásának vagy megszerzésének lehetőségéről, akár etikai szabálytalanságokról szereznek tudomást.

Az integritási, korrupciós kockázatokra vonatkozó közérdekű bejelentéseket a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatalnál Janovics Péter integritás tanácsadó fogadja.

Írásban a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal Integritás 6722 Szeged, Rákóczi tér 1. alatti címre történő megküldéssel tehető bejelentés.

A szóbeli bejelentéseiket a 6722 Szeged, Rákóczi tér 1. V. emelet, 503. számú irodában tehetik meg.

E-mailben a janovics.peter@csongrad.gov.hu címen tehető bejelentés.

További oldalak: