Köszöntöttük az év kormánytisztviselőit

2022.12.21. 09:31 | Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal

Huszonegy kormánytisztviselő kapta meg az idén az Év kormánytisztviselője címet, azt az elismerést, amely a közvetlen munkatársak dicsérete. A kormánytisztviselői szolgálatban ez emberi tényező a legfontosabb – hangzott el a díjátadáson a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatalban.

Kép

Szakmailag nagyon változatos – többek között ezért szeret dolgozni Réczi Zsanett a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatalban, ahol a kezdetek óta, 2013-tól segít az ügyfeleknek. Zsanett egyike a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal azon 21 munkatársának, akik az idén a kollégák elismerése és szavazatai alapján megkapták az Év kormánytisztviselője címet.

- Öröm, ha a főnököm elismeri a munkámat, ugyanakkor az teljesen más megtiszteltetés, ha a munkatársaim teszik mindezt – jegyezte meg Zsanett, aki a kormányablakban főként a személyi okmányokkal kapcsolatos ügyeket intézi, de szívesen dolgozik a háttérben is. 

Az Év kormánytisztviselője elismerés olyan díj, amely a közvetlen munkatársak dicséretét hordozza magában. Talán a legnagyobb visszaigazolás a kiemelkedő szakértelemről, az empatikus hozzáállásról és elhivatottságról, amely közvetíti az ügyfelek felé a közigazgatás nyitottságát – fogalmazott dr. Róth Márton főispán a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal díjátadási ünnepségén. Úgy vélte: a kormánytisztviselői szolgálatban az emberi tényező az egyik legfontosabb. Az összetartó közösség pedig valódi értéket képvisel.

Az Év kormánytisztviselői:

  • Rakonczai Judit (Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztály), 
  • Papp Ferenc (Agrárügyi Főosztály), 
  • Hidi Józsefné (Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály), 
  • Farkasné Széll Gyöngyi (Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Főosztály), 
  • Lászlai Sándorné (Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztály), 
  • Józsa-Gonda Petra (Foglalkoztatási Főosztály), 
  • Török Róbert (Földhivatali Főosztály), 
  • Forrai Dóra (Főispáni Kabinet), 
  • dr. Vasné Prágai Éva (Hatósági Főosztály), 
  • dr. Szabó Gabriella (Humánpolitikai és Koordinációs Főosztály), 
  • dr. Mader Balázs Béla (Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály), 
  • Kiss Anna (Működést Támogató Főosztály), 
  • Dr. Tombáczné dr. Gazsó Éva Edit (Műszaki Hatósági Főosztály), 
  • Borsos Erika (Népegészségügyi Főosztály), 
  • Pipei Csaba (Csongrádi Járási Hivatal), 
  • Réczi Zsanett (Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal), 
  • dr. Kovács Liliána (Kisteleki Járási Hivatal), 
  • Kispál Ibolya (Makói Járási Hivatal), 
  • Sárközi Andrea (Mórahalmi Járási Hivatal), 
  • Szabó Ildikó Andrea (Szegedi Járási Hivatal) és
  • Török Katalin (Szentesi Járási Hivatal)
Forrás: Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal