Megszavazták az év kormánytisztviselőit Csongrád-Csanádban

2023.11.09. 15:14 | Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal

Ahogy korábban, úgy 2023-ban is 21 munkatársunk vehette át az „Év Kormánytisztviselője” díjat Csongrád-Csanád vármegyében. A kormányhivatal szakmai elismeréséről a hagyományok szerint a kollégák szavazatai döntenek, így minden évben azok vehetik át, akik segítőkészségükkel és szakmai rátermettségükkel is kivívják munkatársaik elismerését.

 

Az egész éves munkájáért 21 kormánytisztviselő vehette át az díjat a kormányhivatal Rákóczi téri főépületében. A kollégák szavazatai alapján minden főosztály 1-1 munkatársa, valamint a hét járási hivatal 1-1 alkalmazottja részesülhet az elismerésben. 

„Mi, a kormányhivatal alkalmazottai mindannyian szolgálatra vállalkoztunk, de ez nem jelenti azt, ne lehetne sikereket elérni a hétköznapi munka során. Meggyőződésem, hogy az a jó közigazgatás, ahol nem az emberek vegzálása és a vasszigor a cél, hanem az, ahol szolgáltatást tudunk nyújtani az ügyfeleknek. Ennek a szellemiségnek kell áthatnia az itteni munkavégzést - legyen szó kormányablak-ügyintézésről vagy éppen hatósági munkáról” – mondta el az esemény megnyitóján Salgó László főispán. 

Az egyik díjazott volt 2023-ban Antalicz Istvánné Erika, aki négy évtizede oszlopos tagja a Növény és Talajvédelmi Osztálynak. Ez idő alatt több szervezeti egységben és számos területen bizonyította szakmai és emberi rátermettségét.
„Büszke vagyok az elismerésre, mert ez egy olyan díj, amit a kollégák ítéltek meg. Megtiszteltetésnek vettem” – mondta Antalicz Istvánné Erika. 

Az „Év Kormánytisztviselője” elismerés 2023-as díjazottjai: 

  • Barna Péter – Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztály
  • Antalicz Istvánné Erika – Agrárügyi Főosztály
  • Debreczeni Enikő Erzsébet – Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály  
  • Csépe Mária – Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Főosztály 
  • Nagy Csaba – Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztály 
  • Kasza Mónika – Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztály
  • Szécsiné Gyura Szabina – Főispáni Kabinet 
  • Tóth Ildikó – Földhivatali Főosztály 
  • Müller-Szerencsés Kata – Hatósági Főosztály
  • Halászné Balogh Beáta – Humánpolitikai és Koordinációs Főosztály
  • Turóczi Tamás Gyula – Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály
  • Veres Zsolt – Közlekedési, Műszaki Engedélyezési, Mérésügyi és Fogyasztóvédelmi Főosztály
  • Merk Lajos – Működést Támogató Főosztály
  • Szántóné Csehák Hajnalka – Népegészségügyi Főosztály
  • Erdélyi Attila – Csongrádi Járási Hivatal 
  • Hegedűsné dr. Siflis Emese – Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal
  • Csíkos Nauzika – Kisteleki Járási Hivatal 
  • Brakszatórisz András Attiláné – Makói Járási Hivatal
  • Dr. Pintér Melinda – Mórahalmi Járási Hivatal
  • Novák Ildikó – Szegedi Járási Hivatal
  • Faragóné Ádor Ella – Szentesi Járási Hivatal
Forrás: Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal