Október a mellrák elleni küzdelem hónapja

2023.10.26. 09:16 | Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal

Az emlőrák a világon az első, a magyar nők körében a második leggyakrabban előforduló daganatos megbetegedés. Fontos ugyanakkor tudni, hogy az időben felismert mellrák jó eséllyel gyógyítható.

Kép

Magyarországon évente mintegy 8000 új emlőrákos esetet diagnosztizálnak és 2000 nő hal bele. Annak érdekében, hogy a betegség időben felismerhető legyen, Magyarországon 2001 óta szervezett szűrési rendszer keretén belül személyre szóló meghívólevelet kapnak az életkor alapján veszélyeztetettnek minősülő 45-65 év közötti hölgyek. 

A szervezett szűrésre a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ a területi kormányhivatal és az érintett egészségügyi szolgáltatók (szűrőállomások) közös koordinációjával hívják be az érintetteket.

A mellrák elleni küzdelem hónapjához csatlakozva a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Radiológiai Klinikája több alkalommal is meghosszabbított nyitvatartással várta a 45 és 65 éves kor közötti nőket mammográfiás szűrővizsgálatra. A mammográfiai vizsgálaton való részvételt tekintve Csongrád-Csanád vármegye előkelő helyen áll, hiszen tavaly a meghívó levelek utáni részvétel 52 százalék volt, míg az országban ez a mutató csupán 33 százalék. 

„Fontos lenne, hogy még akkor felismerjék az érintettnél a daganatot, amikor még nem képződött áttét, hiszen ebben az esetben sokkal gyorsabban érhető el gyógyulás. Éppen ezért javasolt a 45 és 65 év közötti nőknek részt venni 2 évente térítésmentes mammográfiai vizsgálaton. Ugyanakkor ha valakinek a családjában már előfordult emlőrák, akkor neki már korábban, 40 éves kortól érdemes elmennie vizsgálatra – hívta fel a szűrővizsgálatokra a figyelmet dr. Bosnyákovits Tünde. 

A vármegyei tisztifőorvos arról is beszámolt, hogy a szűrővizsgálatokon való részvétel növelése érdekében egy információs vonal is indul novembertől, amelyen a háziorvosok arról érdeklődhetnek majd, mely pácienseik számára lenne javasolt a szűréseken való részvétel.

Forrás: Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal